Close

Székelyzászló-ügy – Németh Zsolt: kötelesség támogatni az autonómiát, ha a határon túliak kérik

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a magyar kormánynak alkotmányos kötelessége támogatni az autonómiatörekvéseket, ha ezt a határon túli magyarok legitim szervezetei kérik.
Az államtitkár a Duna Tv Közbeszéd című csütörtöki műsorában kiemelte, ebben a kérdésben Magyarország álláspontja egyértelmű, és Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet is ezt fejtette ki, amikor szerdán egy román televízió kérdésére válaszolt.
   
Nincs szó a diplomata kiutasításáról, „a nagykövet a mandátumának megfelelően járt el” – hangsúlyozta Németh Zsolt. Kifejtette, tartalmi vita van a két ország között, és ez nem egy személyről szól, hanem a székely zászló használatáról.
   
Véleménye szerint fontos fejlemény, hogy csütörtök délután telefonon egyeztetett Martonyi János külügyminiszter román kollégájával, Titus Corlateannal. A két tárcavezető megállapította, hogy a kormányok között nézetkülönbség van a székely zászló használatával kapcsolatban, Magyarország szerint törvényes a használata, Románia szerint viszont nem. Ugyanakkor a két miniszter abban is megegyezett, hogy stratégiai partnerség jegyében párbeszédet folytatnak a kérdésről – idézte fel az államtitkár.
   
Kitért arra is, hogy Martonyi János a közeljövőben Bukarestbe látogat, hogy áttekintsék a kétoldalú kapcsolatokat, és akkor „a szabad szimbólumhasználat” kérdése sem lesz megkerülhető.
   
Amikor néhány hónapja új kormány alakult Romániában, elkezdődött „ez a bizonyos zászlóháború” – idézte fel. Mint mondta, a feszültség kialakulásáért „egyértelmű, hogy kit terhel a felelősség”. Remélhetőleg, ha az új román kormány tagjai elfoglalják a pozíciójukat, megkezdődhet a párbeszéd – tette hozzá.
   
Arra a kérdésre, hogy az EU állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóján Orbán Viktor miniszterelnök tárgyal-e a román vezetőkkel a kérdésről, Németh Zsolt úgy válaszolt, Traian Basescu román államfővel „ebben a kérdésben gyorsan egyet fogunk érteni”. Remélhetőleg az elnök megosztja majd a szimbólumhasználattal kapcsolatos tapasztalatait Victor Ponta kormányfővel is, és ezt követően vele is meg tudnak majd állapodni – mondta az államtitkár.
   
Szerdán Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét a román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg, és kilátásba helyezte kiutasítását, ha a nagykövet nem tér vissza „megbízatása keretei közé”.
  
Titus Corlatean az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt nehezményezte, hogy a magyar nagykövet egy másik hírtelevízió vendégeként, újságírói kérdésre válaszolva Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket.
   
A román külügyminisztérium szerdán bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét és közleményt is kiadott, amelyben elfogadhatatlannak nevezte Németh Zsolt külügyi államtitkár „beavatkozását”.
   
Németh Zsolt kedden részt vett azon az ünnepségen, amelyen a Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának falára kitűzték a székely lobogót. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: azáltal, hogy Kovászna megye és Hargita megye kormánymegbízottja körlevélben tiltotta meg a székely zászló kitűzését, „szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi”. Az államtitkár arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót.
  
A bukaresti tiltakozásra a magyar külügyminisztérium közleményben reagált, hangsúlyozva: a kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használnia szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát.
   
Victor Ponta román miniszterelnök országa belügyének nevezte csütörtökön a kisebbségi jogok tiszteletben tartását. A kisebbségi jogok hazai tiszteletben tartása Románia belügye: „nincs amiért beleszóljon a magyar miniszterelnök, és nem vagyok kíváncsi a véleményére ebben a témában” – jelentette ki arra az újságírói kérdésre, tervez-e miniszterelnöki szintű tisztázást a székely zászlóról kirobbant magyar-román vita ügyében.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top