Close

Bayer-cikk – Kocsis Máté: a tüntetés a bűnelkövetőket bátorítja

A rendészeti bizottság fideszes elnöke szerint a Bayer-cikk kapcsán szervezett vasárnapi ellenzéki tüntetés résztvevői akarva-akaratlanul a bűnelkövetőket bátorítják – Kocsis Máté az MTI-nek nyilatkozva egyben visszautasította az MSZP Pintér Sándor belügyminisztert bíráló kijelentéseit.
A rendészeti bizottság fideszes elnöke – aki csütörtökön a testület összehívását kezdeményezte, az újévi szigethalmi késeléssel, valamint a hétfői ózdi gyilkossággal kapcsolatban – arra reagált, hogy az MSZP-s Harangozó Tamás szerint ez a lépés a kormány rendészeti és büntetőpolitikájának kudarcát jelzi, aminek az oka, hogy Pintér Sándor belügyminiszter nem tudja a kormányon belül kellő súllyal érvényesíteni a rendészet érdekeit.
   
Kocsis Máté ezt visszautasítva, ugyanakkor úgy vélte: ha a szocialista kormányoknak „lett volna egy Pintér Sándoruk”, akkor nem jutott volna az ország közbiztonsága 2010-ben oda, ahova jutott.
  
A DK vasárnap délutánra, a Fidesz Lendvay utcai székháza elé szervezett demonstrációjával kapcsolatban a fideszes politikus azt mondta: az ellenzék már nem a valódi botrányról, a késelésről, nem az elkövetőktől való elhatárolódásról beszél, hanem arról, hogy ez egyébként milyen indulatokat váltott ki a társadalomban. Ezért Kocsis Máté arra szólította fel a vasárnapi tüntetés valamennyi részvevőjét, hogy határozottan ítélje el ezt a bestiális bűncselekményt és az elkövetőit.
   
„Bayer Zsolt indulatait megértjük, a stílusát nem, de szerintünk ez a vita nem a Fidesz és Bayer viszonyáról szól, hanem arról, hogy bestiális bűncselekmény történt” – fogalmazott.
   
Szerinte, ha ellenzéki szervezetek olyan tüntetést szerveznek, amely nem magáról a bűncselekményről szól, hanem az arra adott reakciókról, akkor „akarva-akaratlanul a bűnözők és gyilkosok pártjára állnak” (…), „akarva-akaratlanul felbiztatják a bűnelkövetőket, pszichikailag bátorítják és mentegetik őket”.
   
Kocsis Máté azzal kapcsolatban, hogy a tüntetés célja Bayer Zsolt kizáratása a Fideszből, megjegyezte: a baloldalnak semmi köze ahhoz, hogy a Fidesz milyen esetleges belső etikai eljárásokat folytat le, ez a párt magánügye. Hozzátette: tudomása szerint egyébként alapszabályszerű, kizárásra irányuló javaslat nem érkezett az ügyben a Fidesz etikai bizottságához.
   
Kérdésre válaszolva közölte: nincs olyan terv, hogy vezető fideszes politikus fogadja a tüntetőket vagy bármilyen beszélgetésbe elegyedne velük, de ilyen kérésük nem is volt a szervezőknek.
   
A vasárnapi eseményen a DK mellett az MSZP, az LMP a Szema, a Szolidaritás, a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért, valamint a Lasso Drom szervezet képviselteti magát.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top