Close

Eddig lappangó Csontváryt árvereznek el

Több mint száz év után került elő Csontváry Kosztka Tivadar traui ciklusának 5., eddig hiányzó darabja.

A Traui tájkép naplemente idején című képet Csontváry a ma Horvátországhoz tartozó Trogirban (Trau) festette 1899-ben négy másik alkotással együtt. A Traui ciklus alkotásai közül négy a napszakok és égtájak szerint mutatja be a Nap útját, az ötödik kép pedig mindezek szintéziseként fogható fel. Az öt festmény együtt bemutatja Csontváry tér–idő–fény filozófiáját.

Virág Judit, a galéria tulajdonosa elmondta, a szakirodalom négy traui képet ismert, de keresett egy ötödiket, amelynek adatai itt-ott felbukkantak ugyan, de mint kiderült, mindig tévesen. A szakirodalom Csontváry saját kezűleg összeállított katalógusai alapján határozta meg az életművet. Egy 1907-es párizsi kiállítási katalógusban Csontváry négy traui képet jelölt meg egy cím alatt, az 1908-as budapesti katalógusban pedig a négy mű már címmel szerepelt. Az ötödik alkotás először egy 1910-es berlini kiállítás katalógusában kapott helyet.

A festményt Kosztka Irén, a festőművész nővére ajándékozta munkaadójának, Geist Gáspárnak hálából azért, mert nagyra tartotta akkor még nem elismert testvére festészetét. Geist Gáspár a művet 1951-ben a Szépművészeti Múzeum Új Magyar Képtárában helyezte letétbe, majd 1965-ben unokahúgához, Osztroluczky Pálnéhoz került. A festmény 1990-ig volt a család tulajdonában, azóta egy budapesti magángyűjteményben őrizték.

Miután a képet nyáron bevitték tulajdonosai a galériába, a ciklus festményeinek fotóival a munkatársak Trogirba utaztak, ahol pontosan dokumentálták, Csontváry mely képeket hol és milyen napszakban készítette. A most előkerült kép a trogiri híd lábánál készült, és naplemente idején ábrázolja a szemközti Ciovo-sziget tengerparti házait. A 113 év után előkerült ötödik kép jelentőségét Virág Judit szerint az adja, hogy segítségével rendet lehet tenni a Csontváry-életműben, helyükre kerülhetnek a tulajdonosi adatok, a méretek és a címek, emellett új értelmezést nyerhet a Napút-elmélet is. Az immár ötdarabos traui ciklus képei közül egyébként egy van a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában, a többi magángyűjteményeket gyarapít.

A 80 millió forintos kikiáltási árú kép becsértékét 135 és 240 millió forint közé teszik. Az eddigi magyar árverési rekordot Csontváry egy másik alkotása, a Szerelmesek találkozása (Randevú) tartja, amelyért 2006-ban – szintén 80 millió forintos induló árról – 230 millió forint adtak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top