Close

Október 23. – Megemlékezés a Műegyetemen

A szabadság azt jelenti, hogy kézbe vesszük az életünket, és magunk alakítjuk; 1956-ban a műegyetemi fiatalok a szabadság útját járták – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn a Műegyetemen, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékünnepségén.
„1956-ban ezeknek fiúknak és lányoknak köszönhetően megmozdult az ország, hogy visszahódítsa a szabadságot, és kezébe vegye a saját életét” – emlékezett vissza Hende Csaba a kormány nevében mondott beszédében.
  
„Kalandunk a szabadsággal, a nagy közös utazás nem ért véget sem nekünk, sem Európa szerencsésebb felének” – fogalmazott a miniszter. Hangoztatta: ami most Európában történik, az alapvetően nem a pénzről, hanem a szabadságról szól. Európa szabadságáról, közös szabadságunkról – tette hozzá a tárcavezető.
   
Hende Csaba azt mondta: 1956-ban a Műegyetem falai közül indult el az a forradalom, amellyel újjászületett a magyar nemzet, „a nemzet, amely együtt kereste a szabadságot”.
   
„Ne feledjük soha ezt a pillanatot, a pillanatot, ami megmutatta, hogy összetartozunk. Összetartozunk, mert csak együtt lehetünk szabadok” – fogalmazott.
   
Péceli Gábor, az egyetem rektora az egyetemi autonómia fontosságát hangsúlyozta, ami – mondta – a szabadság alapvető eszköze. 1956-ban is az volt, és most, 56 évvel később is az kell hogy legyen – hangsúlyozta.
   
Hajtó Ödön, a Műegyetem 1956 Alapítvány elnöke beszédében azt mondta: a megemlékezés 1956 minden egyetemistájáról szól, akik megfogalmazták gondolataikat, majd október 22-én a Műegyetemen pontokba foglalták a konkrét követeléseiket.
   
Kovács András, a Műegyetem hallgatói képviseletének elnöke köszönetet mondott az 1956-os forradalom hőseinek, hogy „tettükkel megalapozták azt a szabadságot”, amelynek következményeként a ma fiataljai szabadon járhatnak a világban, szabadon szólhatnak, és szabad választásokon vehetnek részt.
   
A felsőoktatás átalakítása kapcsán Kovács András azt mondta: nem tudnak olyan megoldásokat elfogadni, amelyekben csak a fiskális szempontok érvényesülnek, és amelyek nem veszik figyelembe a nemzet, s ezáltal a magyar ifjúság érdekeit.
   
A beszédeket követően koszorút helyezett el az egyetem hősi halottjainak emléktáblájánál többek között Hende Csaba, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, Sólyom László volt köztársasági elnök, Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke.
   
A Budapesti Műszaki Egyetem diákgyűlésén 56 évvel ezelőtt, 1956. október 22-én fogalmazták meg azt a 16 pontos kiáltványt, amely elindítója lett az október 23-i eseményeknek.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top