Close

Kettős állampolgárság – A KMKSZ nyílt levele az ukrán elnökhöz

Nyílt levélben kéri Viktor Janukovics ukrán elnököt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) arra, hogy ne írjon alá egy az ukrán parlament által október elején elfogadott törvénymódosítást, amely lehetővé teszi a kettős állampolgárok pénzbírsággal való büntetését.
Az ukrán államfőnek címzett, az MTI-hez kedden eljuttatott nyílt levelében a KMKSZ emlékeztet: a törvénymódosítás a külföldi állampolgársággal is rendelkező ukrán állampolgárokban olyan érzést kelt, mintha valamilyen bűncselekményt követtek volna el azzal, hogy felvették egy másik ország állampolgárságát.
  
A jogszabály ugyanis pénzbüntetést helyez kilátásba azok számára, akik nem jelentik be az illetékes hatóságoknál, hogy külföldi állampolgársággal is rendelkeznek. A valós helyzet az – mutat rá a magyar szervezet -, hogy az ukrán törvények nem tiltják, és nem szankcionálják a kettős állampolgárságot.
   
Nyílt levelében a KMKSZ hangsúlyozza, hogy véleménye szerint a kettős állampolgárság nem veszélyezteti sem Ukrajna nemzetbiztonságát, sem egyéb érdekeit. Épp ellenkezőleg, a kettős állampolgárság intézménye hasznos az ukrán állampolgárok számára, mivel megkönnyíti a határátlépést és a külföldön történő munkavállalást – emlékeztet a levél.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top