Close

Édentől Edenig

„Szinte lehetetlen kétszer egymás után megnyerni a Bajnokok Ligáját” – állapította meg Roberto di Matteo,a Chelsea szakvezetője a Juventus elleni mérkőzés előtt. Ezúttal szó sincs arról, hogy a tréner a terhet igyekszik levenni játékosai válláról az óvatos nyilatkozattal. Részint azért nem, mert a londoni csapat az idén sem tartozik a legnagyobb favoritok közé, és azért sem, mert a címvédés még egyetlen együttesnek sem sikerült a labdarúgó BL történetében.

A szigetországi gárdának már az első fordulóban fölöttébb nehéz feladatot kell megoldania: a Stamford Bridge-re látogató olasz bajnok negyvenkét mérkőzés óta veretlen a Serie A-ban. A Chelsea-nek nem csupán e bámulatos széria miatt van oka az aggodalomra, hanem a legutóbbi olyan meccse miatt is, amelyen a latin futball képviselőjével találkozott: az Atletico Madrid – a remeklő Falcao vezérletével –4-1-re győzött a kékek ellen az európai Szuper Kupa-döntőben.
Igaz, Lampard és társai akkor semleges pályán, Monacóban léptek fel, vendéglátóként mind a hat mérkőzésüket megnyerték a BL-sorozat előző évadában. A Juventusnak egyébként sincsenek kellemes emlékei a londoni arénáról: a torinói garnitúra 1-0-ra kikapott ott 2009 tavaszán, s 3-2-es összesítéssel búcsúzott a BL-nyolcaddöntőben. Azóta nagyot fordult a világ a csapatnál: három éve még Del Piero, Nedved és Trezeguet is helyet kapott az együttesben, a kispadon pedig Claudio Ranieri ült.
Jelenleg Antonio Conte az edző, ám a kispadra semmiképp sem ülhet le. A trénert a fogadási csalásokkal összefüggő ügy miatt tiltották el tíz hónapra Olaszországban, a FIFA pedig a nemzetközi mérkőzésekre is kiterjesztette a büntetést. Conte tehát a lelátón foglal majd helyet, de labdarúgóit eddig nem zavarta a távolléte: a Juventus három könnyed győzelemmel kezdte a Serie A évadát.
A bajnoki rajtra a Chelsea sem panaszkodhat: a csapat veretlenül vezeti a Premier Liga mezőnyét. Ám Roman Abramovics, a dúsgazdag tulajdonos már nem elégszik meg az első hellyel: fantáziagazdag futballt is akar látni. Ennek érdekében e nyáron is költött szépen: a klub leigazolta a belga Eden Hazard-t, valamint Oscart, a brazil válogatott irányítóját. Igaz, Di Matteo egyelőre ritkán veti be egyszerre a két ifjú klasszisjelöltet: az U20-as vb múlt évi döntőjében mesterhármast elérő dél-amerikai középpályás többnyire a kispadon kezd. Az olasz tréner ma este alighanem a Mata, Fernando Torres, Hazard hármasra bízza a támadások szervezését és befejezését.
A trió erősnek, a Juventus védelme meg messzemenően stabilnak tetszik. A Lichtsteiner, Bonucci, Barzagli, Chiellini négyesen nem könnyű átjutni, s ha sikerül is, a kapuban még ott van Gianluigi Buffon. A kapus ma este négyszázadik alkalommal lép pályára a Juventus mezében. Hogy milyen régóta a nemzetközi futball meghatározó alakjainak egyike, azt jelzi: Matteo, az ellenfél korábbi harmincnégyszeres olasz válogatott trénere pályára lépett a squadra azzurrában azon a meccsen, amelyen Buffon bemutatkozott a nemzeti együttesben…
Ez a közös emlék biztosan nem befolyásolja a mai meccs alakulását, miként Didier Drogba sem. Leonardo Bonucci, a torinóiak középső védője nem is felejtett el emlékeztetni arra, hogy a Kínába igazoló center milyen fontos szerepet játszott a Chelsea játékában s a csapat BL-győzelmében. Igaz, az olasz válogatott hátvéd hozzátette: az elefántcsontparti csatár nélkül is veszedelmes a londoniak támadószekciója. Nyilván nem felejtette még el az Európa-bajnokság döntőjét: a 4-0-ra győztes spanyol csapatból Fernando Torres és Mata is gólt szerzett…
forrás: nol.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top