Close

Heim Péter: hosszú távon elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer drasztikus átalakítása

Hosszú távon a nyugdíjrendszer drasztikus átalakítására van szükség, hiszen ha a jövőben nem sikerül a társadalom elöregedését megállítani, szükséges lesz a nyugdíjba vonulók nettó béréhez viszonyított nyugdíjat, az úgynevezett helyettesítési rátát fokozatosan csökkenteni, vagy a nyugdíjkorhatárt emelni – mondta Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerdán az MTI-nek.


Az elnök azután nyilatkozott a távirati irodának, hogy több online portál  szerinte félreértelmezte a Magyar Televízió vasárnap este a Lényeg című műsorban a nyugdíjak hosszú távú alakulására vonatkozó véleményét. A szakértő ott is arra hívta fel a figyelmet, hogy a népesség elöregedése miatt szükség lesz a nyugdíjkiadások csökkentésére és a nyugdíjkassza egyensúlya érdekében a helyettesítési ráta mérséklésére.

 

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője és Iván László, a párt Országos Nyugdíjas Tagozatának elnöke határozottan visszautasította kedden Heim Péter felvetését, amelyet úgy értelmeztek, mintha a nyugdíjak drasztikus csökkentését sürgette volna.

A Fidesz kiemelte, a nyugdíjasok így sincsenek könnyű helyzetben, ezért nem engedhető meg, hogy nyugdíjuk csökkenjen, valamint közölték, hogy a párt ezután is kiáll „a reálértékek megőrzése mellett, a nyugdíjak infláció mértékének megfelelő folyamatos növelésével”.

Heim Péter az MTI-nek kifejtette: támogatja Botos Katalin közgazdász gondolatát, hogy a jövőben nyugdíjba vonulók nyugdíjában vagy jelenleg fizetett járulékába beszámíthatóvá váljon a felnevelt vagy megszületett gyermekek száma.

„Amennyiben nem sikerül a társadalom elöregedését megállítani, szükséges lesz a később nyugdíjba vonulók nettó béréhez viszonyított nyugdíját, az úgynevezett helyettesítési rátát fokozatosan csökkenteni vagy a nyugdíjkorhatárt hosszabb távon emelni. Ez a koncepció nem a jelenlegi nyugdíjasokra vonatkozik, hanem a jövőben, 2025 után nyugdíjba vonulókra, így például az én korosztályomra, azaz a jelenlegi negyvenesekre” – fogalmazott Heim Péter.

Véleménye szerint még ez sem jelenti a nyugdíjak drasztikus csökkentését, hiszen a helyettesítési ráta egy arányszám, amely a nyugdíjnak a nettó bérhez viszonyított arányát mutatja. (A jelenlegi nyugdíjaknál a helyettesítési ráta majdnem 80 százalék, azaz a nettó bér 80 százaléka jelenik meg a kifizetett nyugdíjban.) Amennyiben a gazdaság hosszú távon akár 1,5 százalékot képes növekedni, a helyettesítési ráta úgyis tud csökkenni, hogy a nyugdíjak reálértéke is emelkedik 1 százalékkal, míg a béreké két százalékkal.
   
A jövőbeni nyugdíj egy főre elosztható összegét két tényező határozza meg: egyrészt mekkora a munkában állók által megtermelt jövedelem (járulékok) összege, másrészt hány nyugdíjas között kell szétosztani ezt az összeget. Ha a munkában állók által befizetett összeg nem nő, mert a foglalkoztatottság stagnál, miközben a nyugdíjasok száma emelkedik, akkor két lehetőség kínálkozik: a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése, vagy/és a nyugdíjak reálértékének csökkentése – magyarázta a Századvég elnöke.
   
Heim Péter szerint a nyugdíjrendszert folyamatosan kell változtatni, finomhangolni, kapkodásra nincs szükség, hiszen a jelenlegi modell 2022-2023-ig finanszírozható. Hozzátette: a nyugdíjak jelenlegi reálértékét a jelenlegi nyugdíjasok számára nem kell és nem is szükséges csökkenteni.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top