Close

Görögország: a Sziriza nem vesz részt a koalícióban

Nem hajlandó részt venni egy koalíciós kormányban a görög Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) – erősítette meg hétfőn a párt elnöke.

Alexisz Ciprasz Antonisz Szamarasszal, a választásokon győztes konzervatív Új Demokrácia vezetőjével egyeztetett. A megbeszélés után azt mondta: „Ellenzékben leszünk. Ellenfelek maradunk”.

A vasárnapi választásokon második helyen végzett Sziriza elnöke már a voksolás napján jelezte, hogy pártja nem lép majd koalícióra.

Szamarasz közölte, hogy pártja ígéreteihez híven továbbra is kiáll a takarékossági programok végrehajtása mellett. „A görög nép a mi európai politikánkat választotta. Betartjuk, amit ígértünk. Ciprasz nem akar egy ilyen kormányban részt venni” – mondta a találkozó után.

Szamarasz hétfőn hangsúlyozta, hogy azonnal meg kell alakítani a „nemzeti egyetértés” kormányát Görögországban, miután kormányalakítási megbízást kapott Karolosz Papuliasz államfőtől.

Az Új Demokrácia vezére hétfőn Evangelosz Venizelosszal, a harmadik helyezett szocialista PASZOK elnökével is tárgyal majd a koalícióra lépésről. A két párt tavaly a májusi választásokig kényszerkoalícióban kormányzott, ketten együtt most is többségben vannak a parlamentben. Ugyanakkor egy újabb konzervatív-szocialista összefogás valószínűségét csökkenti, hogy Venizelosz korábban ragaszkodott ahhoz, hogy egy nagykoalíciónak a Sziriza is tagja legyen.

Ezzel párhuzamosan a vasárnap hat százalékot szerző Demokratikus Baloldal (Dimar) elnöke hétfőn azt mondta, hogy pártja kész támogatni egy európárti koalíciót, ha az újratárgyalja a nemzetközi pénzügyi segítség „súlyos” feltételeit, illetve ha az ország az eurózóna tagja marad.

Az Új Demokrácia (ND) 129 képviselői helyet szerzett a 300 fős athéni parlamentben a vasárnapi választásokon a szavazatok 99,84 százalékának összesítése alapján. Az ND a szavazatok 30 százalékát szerezte meg. A Sziriza a szavazatok 27 százalékával 71 mandátumhoz jutott. A Paszok 12 százalékot (33 mandátum), a nacionalista Független Görögök 7,5 százalékot (20 mandátum) ért el. A neonáci Arany Hajnal a szavazatok 7 százalékát kapta (18 mandátum). A Dimar 6 százalékot szerzett (17 mandátum), a kommunista párt 4,5 százalékot (12 mandátum).

Forrás: MTI

Fotó: tozsdeforum.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top