Close

Francia sajtó: válsághelyzetben a szocialista hegemónia

A nemzetgyűlési választásokon szerzett abszolút többséggel a franciaországi döntéshozói és végrehajtó hatalom valamennyi ágát mostantól irányító szocialisták előtt álló hatalmas feladatokra figyelmeztettek a hétfői francia napilapok.     

A Libération címlapján Francois Hollande államfő egészalakos fotója látható, rajta a Királyi baloldal felirattal. A baloldali napilap 18 oldalt szentelt a szocialisták elsöprő győzelmének. Hipertöbbség című szerkesztőségi írásában a lap arra emlékeztetett, hogy a Szocialista Párt az elmúlt egy évben több mint hegemonikus hatalomra tett szert azzal, hogy minden hatalmi ágat megszerzett magának (a megyék, a régiók és a szenátus után a nemzetgyűlés irányítását is).

Az viszont még „rejtély” a lap szerint, hogy mit fog csinálni a baloldal mostantól. „Kevés dolgot ígértek az elnökválasztási kampányban. Néhány szimbolikus intézkedést már megvalósított a kormány” – hangsúlyozta a lap, és szerinte félő, hogy az 1981-es baloldali győzelemhez hasonlóan két éven belül megszorítások következnek. „A gazdasági és ipari válság, a versenyképességben való lemaradás, a tömeges munkanélküliség olyan bombák, amelyek kirobbantották (a hatalomból) a most leköszönőket, és egy másik elnök és új felelősök felé irányították a franciákat” – írta a Libération.

A Le Figaro szerint is „hibátlan politikai maratont zár” most a Szocialista Párt, amely az elmúlt kilenc hónapban alapjaiban változtatta meg a francia politikai térképet. Hatalmas program című szerkesztőségi írásában a konzervatív lap üdvözölte, hogy az államfő minden hatalmat megkapott arra, hogy „szembenézzen az Európát és Franciaországot elborító példa nélküli válsággal”. A lap szerint vitathatatlan Francois Hollande fő célja a gazdasági növekedés beindításáról, de az még nem világos, hogy milyen eszközökkel. A Le Figaro arra figyelmeztetett: mindenekelőtt a költségvetési egyensúlyt kell megteremteni, csökkenteni kellene a vállalkozások terheit, abbahagyni a munkából és megtakarításból meggazdagodottak megbélyegzését, rendezni a viszonyt Németországgal, valamint harmonizálni az eurózóna gazdasági, fiskális és költségvetési politikáját.

A Le Parisien című fővárosi lap címlapján a szocialisták Grand Slam-győzelméről cikkezett. A Les Échos című vezető gazdasági napilap pedig címlapján azt írta, hogy Francois Hollande egyértelmű többséget kapott a kormányzáshoz.

A regionális újságok közül a legolvasottabb Sud-Ouest címlapján Ségolene Royalnak, a 2007-es elnökválasztás baloldali vesztesének, az államfő négy gyermeke anyjának fotója látható; ő az egyetlen ismert szocialista politikus, aki kikapott a nemzetgyűlési választásokon, és várhatóan el kell köszönnie az országos politizálástól.

A Le Dauphiné címlapján pedig vesztesek felirat alatt Royalé mellett a szélsőjobboldali Marine Le Pen és a centrista Francois Bayrou fotója látható, nekik szintén nem sikerült képviselői helyet szerezniük.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top