Close

Kajak-kenu válogató – A hétvégén már az olimpia a tét

Már az olimpiai csapatba kerülés lesz a tét a hétvégén Szegeden, ahol péntektől vasárnapig rendezik a kajakosok és kenusok első ötkarikás válogatóját.

Storcz Botond szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta: ezúttal három női (K-1 és K-2 500, illetve K-1 200 m) és egy férfi (K-2 1000 m) számban kezdődik meg a szelektálás.
   
A nőknél óriási csaták várhatók, olimpiai és világbajnokok sora lesz ott a rajtnál. Egyesben többek között Kozák Danuta, Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Csipes Tamara, Benedek Dalma és a tavalyi szülése után visszatérő, szűk két év után újra versenyző Douchev-Janics Natasa próbál majd bekerülni az első kettő közé, ez az eredmény ugyanis garantált indulási jogot biztosít a jövő hétvégi, duisburgi Világkupára, amely ebben a számban a második válogató lesz. Ha a Vk-viadalon is az végez előrébb, aki péntek délután, a Maty-éren győz, akkor eldől a válogatás, ellenkező esetben egy újabb verseny, úgynevezett szétlövés következik. Párosban a kétszeres olimpiai bajnok, egyben ötkarikás címvédő Kovács, Douchev-Janics, a korábbi világbajnok Kozák, Szabó, illetve a most alakult Csipes, Benedek duó összecsapására lehet számítani, bár az egyes eredmények nagyban befolyásolhatják a versenyt, e két számot tekintve ugyanis nem lehet majd duplázni Londonban. Párosban június közepén lesz a második válogató.
   
„Bár alapesetben a két egyes és páros válogató alapján jelölöm ki a négyest, ha nagyon egyértelmű lesz a helyzet, akár már a duisburgi Világkupa után meglehet a kvartett összetétele” – árulta el ugyanakkor Storcz.
  
Douchev-Janics, Kovács, Kozák, Szabó és Csipes a vasárnapi K-1 200 m-en is elindul, ebben a számban rajtuk kívül Paksy Tímeának lehet még esélye a sikerre.
   
A férfiaknál K-2 1000 m-en ugyanaz a helyzet, mint női K-1 500-on, azaz a szegedi első két helyezett megváltja repülőjegyét Duisburgba, amely a válogató második fordulója lesz. A nevezések alapján a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, a Kökény Roland, Dombi Rudolf és a tavaly 500-on világbajnok Tóth Dávid, Kulifai Tamás duó, valamint Vereckei Ákos és a nála 15 évvel fiatalabb Dombvári Bence kettőse tartozik az esélyesek közé.              
   
A válogatóverseny programja:
   
péntek
:
elő- és középfutamok 10 ó
döntők 15:35 ó (női K-1 500 m 16 ó)
szombat:
elő- és középfutamok 9:35 ó
döntők 15:40 ó (női K-2 500 m 16 ó)
vasárnap:
elő- és középfutamok 9:15 ó, férfi K-2 1000 döntő 10:13 ó
döntők 15:15 ó (női K-1 200 m 16 ó)

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top