Close

Szentmisével emlékeznek a szmolenszki katasztrófa áldozataira Budapesten

– Szentmisével emlékeznek a két évvel ezelőtti szmolenszki légi katasztrófa áldozataira kedd este Budapesten, a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia Március 15. téren lévő templomában.

 

 A megemlékezést a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ), a Civil Összefogás Fórum, a Civil Egyeztető Tanácskozás és a Mindenkor Segítő Szűz Mária Budapest Lengyel Templom közössége szervezi.

    A KÉSZ az MTI-t arról tájékoztatta: a fővárosi templomban Osztie Zoltán plébános, a szövetség elnöke és Karol Kozlowski, a lengyel templom plébánosa mutat be szentmisét. A szertartással a szervezetek és a hívek szolidaritásukat fejezik ki a légi katasztrófa kapcsán, valamint ápolják a lengyel és a magyar nép közötti barátságot.

    Felhívták a figyelmet arra: ugyanabban az időpontban Varsóban a Keresztelő Szent János-székesegyházban Kazimierz Nycz bíboros Bíró László tábori püspök oldalán mutat be gyászmisét.

    A nyugat-oroszországi Szmolenszk közelében, 2010. április 10-én lezuhant repülőgépen a baleset következtében 96 ember halt meg, köztük Lech Kaczynski lengyel államfő és felesége, valamint más magas rangú lengyel politikai és katonai vezetők, továbbá több egyházi méltóság. Kaczynski és kísérete Katynba, az 1940-ben lemészárolt 22 ezer lengyel tiszt és civil emlékére rendezett megemlékezésre tartott, magánlátogatás keretében.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top