Close

Hu Csin-tao: Kína Európa segítőtársa

A bonyolult és változó nemzetközi helyzetben Kína segítőtársul szegődik Európa mellé – derült ki Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államelnök szavaiból, amikor szerdán fogadta Herman Van Rompuyt, az Európai Tanács (ET) elnökét és Jose Manuel Barrosót az Európai Bizottság (EB) elnökét.

A két európai vezető a Pekingben tartott Kína-Európa csúcsra érkezett, s korábban tárgyaltak Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnökkel, valamint helyettesével Li Ko-csianggal (Li Kejiang).

A kínai elnök a találkozó alkalmából aláhúzta, országa mindig is nagy jelentőséget tulajdonított az unióval fenntartott kapcsolatainak, azokkal hosszú távon, stratégiai perspektívával tervez.

Kína szoros figyelemmel kíséri az EU, a Nemzetközi Valuta Alap (IMF) és az Európai Központi Bank (válságkezelő) lépéseit – húzta alá Hu és Európa támogatása céljából szorgalmazta a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi, valamint befektetési természetű együttműködést. Mint mondta, meggyőződése, hogy Európa rendelkezik a képességgel és bölcsességgel, ami átsegíti a nehézségeken.

Li Ko-csiang Kínát és az EU-t egyebek mellett „fontos stratégiai hatalmaknak”, „egymáshoz átfogó stratégiai kapcsolatokkal kötődő fontos partnereknek” nevezte, s a politikai bizalom fokozására, egymás egyenlő félként történő kezelésére hívott fel.

A kínai külügyi szóvivő szerdán gyümölcsözőnek minősítette a 14. Kína-EU csúcstalálkozót, amely világos üzenetet küldött Kína és az EU közös erőfeszítéseiről a válság elleni küzdelemben, egyúttal „új életerőt vitt a kapcsolatokba”.

Az európai vezetők szerdán délelőtt az euróról rendezett kiállítás megnyitójaként a Nemzetközi Közgazdasági és Üzleti Egyetemen tartottak előadást.

Van Rompuy itt egyebek mellett a két gazdaság egymásrautaltságát hangsúlyozta, ami véleménye szerint a kapcsolatok újbóli elemzését teszi szükségessé, valamint közös lépéseket indokol rövid és középtávon egyaránt.

Az ET elnöke elismerte, az Európai Unió, s még inkább az eurózóna kritikus helyzetben van; aláhúzta: az unió a maga háza táján és azon túl is teljes körűen eleget tesz a kötelezettségeinek, megvédi az eurót. A folyamatot ugyanakkor hosszúnak nevezte, maratonihoz, nem rövidtávfutáshoz hasonlítva.

Barroso utalt rá: Európa a Föld lakosságának 7 százalékával a világ összjövedemének 20 százalékát állítja elő. A válsággal és annak kezelésében Kína szerepével kapcsolatban megjegyezte: az unió méltányolja a kínai vezetés konstruktív lépéseit és nagyra értékeli a kínai részről megnyilvánuló bizalmat. Az EB elnöke kijelentette: az euró gazdasági alapjai erősek, és azok is maradnak.

Barroso a „mindenki egyért, egy mindenkiért” példáját felhozva fejezte ki: a globális gazdaság függőséget jelent, a függőség pedig felelősséget és szolidaritást.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top