A környezet megóvása érdekében egy 140 éves amerikai bányászati törvény megváltoztatását sürgetik amerikai tudósok. Mint arról a The New York Times beszámolt, a szóban forgó jogszabály, amelyet 1872-ben írt alá Ulysses S. Grant amerikai elnök, az ércbányászatnak előnyt biztosít a föld más célú használatával szemben.
Több millió acre (1 hektár csaknem 2,5 acre) földterületet igényelnek a vállalkozások a réz, az arany, az uránium és fémek bányászatára. A vitatott törvény majdnem lehetetlenné teszi a kitermelés megakadályozását, bármilyen súlyos potenciális következményekkel is járjon az. A fémek emelkedő ára új bányanyitási terveket ösztönöz az amerikai Nyugaton.
A veszélyeztetett természeti értékek között van például az Oregon állambeli Chetco folyó, amelynek kristálytiszta vizében nyüzsögnek a pisztrángok és a lazacok. Az utóbbiak egyike az óriás Chinook lazac, amelynek súlya akár a 30 kilót is eléri. 1988-ban az amerikai kongresszus nemzeti vadon- és tájértékű folyónak minősítette a Chetcót, amelyet „meg kell óvni a mai és jövendő nemzedékek érdekében”.
A folyót azonban ma mintegy 90 kilométeres hosszának csaknem fele részében veszélyeztetik az új aranybányák megnyitására vonatkozó projektek. A folyó medrének kotrását tervezik, ami zavarossá tenné a vizet és megbontaná a tiszta kavicságyat, amelyre a lazacnak szüksége van az íváshoz. Ám a Chetco tájvédelmi besorolása ellenére az amerikai erdőszolgálat az 1872-es törvény miatt gyakorlatilag képtelen a bányanyitások megakadályozására.
A törvény értelmében a bányászati cégek – nem a kormány hatóságai – döntenek arról, hogy igényeljenek-e köztulajdonban lévő földeket és ha igen, hol. (A nemzeti parkok, a vadterületek és a műemlékek kivételt képeznek). A terveket szövetségi hatóságok vizsgálják át, jóváhagyásuk azonban magától értetődőnek számít. A bányatársaságok azt ígérik, hogy megóvják a műveleteik által érintett folyókat, de az ágazat eddigi gyakorlata nem sok jóval bíztat.
Az amerikai környezetvédelmi ügynökség (EPA) becslése szerint a nyugat-amerikai folyók felső szakaszait tápláló források 40 százalékát szennyezi a bányászat. Egy 2006-ben született tudományos felmérés, amelyet az Earthworks környezetvédelmi csoport készített 25 modern nyugat-amerikai bányáról, kimutatta, hogy háromnegyedük mérgezi a vizet. Az EPA becslése szerint a bezárt bányatelepek megtisztítása 20 milliárdtól dollártól 54 milliárd dollárig terjedő összegbe fog kerülni.
A NYT cikkének két haltenyésztési tudósként tevékenykedő szerzője felhívta a figyelmet arra, hogy míg egy évszázada a bányászat főleg csákánnyal és ásóval folyt, a modern bányák jobbára nagyszabású beavatkozással járnak. Így például mérgező vegyi anyagokat használnak fel arra, hogy kinyerjék a fémet az ércből és nagy mennyiségű hulladékot termelnek. A bányák bezárása után nem egyszer a szennyezett víz folyamatos kezelésére van szükség.
2011-ben az alaszkai Kensington bánya engedélyt kapott arra, hogy a mérgező bányahulladékot közvetlenül egy tiszta vizű tóba ürítse, ez megtizedelte a tó halállományát. A montanai Rock Creek és Montanore bányák engedélyt kérnek arra, hogy alagutat fúrjanak a montanai Cabinet Mountains Wilderness alatt, a tudósok szerint ez el fogja apasztani a térség forrásait, köztük a veszélyeztetett bikapisztráng élőhelyét is.
A tudósok hiába javasolnak megelőző intézkedéseket, a bányászati ipar befolyásos barátokkal rendelkezik Washingtonban, akik eddig megakadályozták a környezetvédők által követelt módosítások elfogadását az 1872. évi bányászati törvény tekintetében. Edward J. Market massachusettsi demokrata szenátor nemrég új törvényjavaslatot nyújtott be, amelynek értelmében a bányászati cégek igényeinek kiemelt kezelését meg kellene szüntetni, és a hatóságoknak elegendő hatalmat kell biztosítani annak meghatározásában, hogy hol engedélyezik a bányászatot.
A NYT szerint a törvény megérdemelné, hogy egységesen támogassák a republikánusok és a demokraták, és így az amerikai bányászati gyakorlatot hozzá lehessen igazítani a XXI. század követelményeihez.
Forrás: MTI