Close

Londoni elemzők: IMF/EU-egyezség nélkül 340 forintos euró és mély recesszió jöhet, 700 bázispont közelében a CDS-árazás

Az IMF/EU-egyezség elmaradása esetén 340 forintig is drágulhat euró, és a magyar gazdaság már az idén mély recesszióba süllyedhet – vélekedtek szerdai londoni helyzetértékelésükben felzárkózó piaci közgazdászok, akik szerint éppen ezért továbbra is valószínű a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal és az unióval.

A szerdai londoni kereskedésben, folyamatos és meredek drágulással 700 bázisponthoz közeli rekordmagasságba emelkedett a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók (CDS) árazása.

A BNP Paribas bankcsoport térségi szakértői által összeállított, szerdán Londonban befektetőknek kiadott elemzés szerint a forint- és a kötvénypiacon zajló jelenlegi árazási folyamatok arra vallanak, hogy a piac most már egyre inkább az IMF/EU-segélycsomag elmaradásának lehetőségét árazza.

A ház elemzői közölték ugyanakkor, hogy szerintük „nincs ésszerű alternatívája” egy ilyen programnak, és ezért változatlanul úgy gondolják, hogy végül elérhető lesz a megállapodás a magyar kormány, valamint az IMF és az EU-bizottság között.

A BNP Paribas elemzői szerint egy 15-20 milliárd eurós csomag nélkül Magyarország számára nehézzé válhat a lejáró szuverén devizaadósság törlesztése vagy piaci refinanszírozása ésszerű költségek mellett. 

A cég által a külső pénzügyi védőhálóról szóló megállapodás elmaradása esetére kidolgozott forgatókönyv a hitelminősítői osztályzatok további rontását, és ennek nyomán a külföldi tőke kiáramlásának megindulását valószínűsíti. 

 A BNP Paribas elemzői közölték: e forgatókönyv megvalósulása esetén nem zárják ki, hogy 2012 első negyedében a Moody’s Investors Service és a Standard & Poor’s – az a két hitelminősítő, amely már befektetésre nem ajánlott szinten tartja nyilván a magyar államadós-osztályzatokat – ismét egy-egy fokozatú leminősítést hajt végre, és a harmadik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings, amely még befektetési ajánlású magyar besorolást tart érvényben, két fokozattal szintén a befektetői szint alá viheti a magyar adósminősítést.

A múltban minden egyes leminősítési fokozat hozzávetőleg 50 bázisponttal emelte meg a kötvényhozamokat a hozamgörbe hosszú végén. Feltételezve, hogy ez az összefüggés ma is érvényes, a forgatókönyvben szereplő, összesen négy fokozatnyi leminősítés 200 bázisponttal emelheti a hozamokat a görbe távolabbi végén. A hozamemelkedés azonban még nagyobb mértékű is lehet, tekintettel arra, hogy a magyar adósosztályzatok korábbi hitelminősítői módosításai a befektetési ajánlású besorolási sávon belül történtek – hangsúlyozták szerdai elemzésükben a BNP Paribas felzárkózó térségi közgazdászai.

A ház szerint a kötvényhozamok és a kockázati felárak ilyen mértékű emelkedése nyomán a forint a 340 forint/eurós szintig is gyengülhet.
 
E forgatókönyv alapján a cég szakértőinek számításai szerint a magyar hazai össztermék (GDP) az idén 3 százaléknál nagyobb mértékben is visszaeshet, szemben a BNP Paribas jelenlegi alapeseti előrejelzésével, amely 1 százalék körüli GDP-csökkenést valószínűsít 2012 egészére a magyar gazdaságban.

A cég szerint azonban ha minél hamarabb – akár februárig – létrejön a megállapodás a valutaalappal és az EU-val, az a hosszú futamidejű kötvények hozamát 8,50 százalék körüli szintekig is leviheti, a forint visszaerősödhetne 300 forint/euró környékére, az alacsonyabb hitelköltség és az erősebb forintárfolyam pedig „markánsan” csökkenthetné a mély recesszió kockázatát 2012-ben és hosszabb távon is.

Szerdai helyzetértékeléseikben más pénzügyi elemzők is kiemelték a magyarországi kockázati felárak és az IMF/EU-megállapodás körüli bizonytalanság összefüggéseit.  

A Commerzbank szakértői Londonban szerdán kiadott napi devizapiaci áttekintésükben úgy fogalmaztak, hogy „a magyar kötvénypiacra vetett egyetlen pillantás mindent elárul”. A tízéves lejáratú kötvények hozama a korábbi hónapokban 7-8 százalék volt, az elmúlt napokban azonban átlépte a 10 százalékos küszöböt. A Commerzbank elemzői szerint ez „valószínűleg csak az első benyomás arról”, hogy mi fog történni, „ha a magyar kormány nem enged a nemzetközi együttműködés kérdésében”. 

E cég szerint ugyanakkor az IMF-védőháló „egyre valószínűtlenebbnek tűnik”, tekintettel „a kormány makacs hozzáállására”.

Az egyik legnagyobb citybeli gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics vezető felzárkózó térségi közgazdásza, William Jackson szerdai helyzetértékelésében szintén azt írta, hogy „elenyészőben lévőnek tűnnek” az IMF-megállapodás esélyei a jegybanktörvény és a gazdasági stabilitásról szóló jogszabály elfogadása nyomán.

Ha azonban az euróövezeti szuverén adósságválság teljes körű bankválsággá fajul, és a hitelforrások befagynak, akkor a magyar kormány számára nem marad más lehetőség, mint a visszatérés az IMF-hez – áll a Capital Economics vezető közgazdászának szerdai elemzésében.

Jackson szerint valószínűsíthető, hogy a magyar jegybank továbbra is kamatemelésekkel próbálkozik a tőkekiáramlás megakadályozása és a forint erősítése végett. A cég jelenleg azzal számol, hogy az MNB ebben a hónapban újabb 0,50 százalékpontos emeléssel 7,50 százalékra emeli alapkamatát.

Szerdán minden eddigi rekordot megdöntött a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók (CDS) árazása, amely a CMA DataVision londoni adatszolgáltató csoport kimutatása szerint 690 bázispontra emelkedett  az előző esti 650 bázispontos zárószintről. 

A londoni piacon szerdára kialakult magyar CDS-árazás alapján egységnyi értékű, tízmillió euró ötéves magyar államkötvényre jelenleg 690 ezer euró éves középárfolyamon kínálnak törlesztéskockázat-biztosítási tranzakciókat. Ez egyetlen nap alatt 40 ezer eurós drágulás.

Forrás: http://mti.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top