Close

Tüntetés az Operánál – Kónya Péter: rég nem látott összefogás jött létre

Rég nem látott összefogás jött létre a hétfői tüntetéssel „az Operaház narancsos fantomjai ellen” – mondta Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom társalapítója az Operaháznál tartott tüntetésen, amelyet civil szervezetek és „demokratikus ellenzéki pártok” szerveztek hétfő este.

„Az Operaház narancsos fantomjai halotti tort készülnek ülni ma este a köztársaság, a jogállam és a demokrácia fölött” – jelentette ki Kónya Péter. A miniszterelnököt a Titanic kormányosának nevezte, a tömeget pedig magának a jéghegynek. „Olyan országban akarunk élni, ahol nem kell éhségsztrájkolni a sajtószabadságért, ahol nem kell visszamenőlegesen törvényeket hozni, ahol nem lehet területi alapon minimálbért bevezetni, és ahol nem kell féltenie az embereknek megszerzett javaikat – folytatta a szakszervezeti vezető. „Orbánék elfelejtették, hogy a hatalom a népé, vissza fogjuk szerezni tőlük” – zárta beszédét Kónya.

Orbán nevének említésekor a tüntető tömeg az „Orbán, takarodj!” és „Diktátor, diktátor!” jelszavakat skandálta.

Az MTI tudósítói nem sokkal fél nyolc előtt azt jelentették: a tömeg az Operától a Jókai térig ér az Andrássy úton. A tüntetők között megjelent Gyurcsány Ferenc volt kormányfő is.

Forrás: http://mti.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top