Close

Gyengül a forint, alulteljesítő a régiós devizákhoz képest

A régiós devizáknál jelentősebben gyengül a forint a bankközi devizapiacon; pénteken 9:20-kor egy euró 307,9 forintot ért a reggeli 305,38 és a csütörtök délutáni 303,06 forint után.
Devizapiaci kereskedők az MTI-nek azt mondták, nem tett jót a forintnak, hogy Magyarország nem csatlakozott azonnal az euróövezeti államoknak a költségvetési koordináció szigorításáról és a stabilizációs eszközök megerősítéséről kötött megállapodáshoz. Orbán Viktor miniszterelnök pénteken délelőtt bejelentette: az Országgyűlésnek meg kell vitatnia azt a kérdést, hogy Magyarország csatlakozzon-e az euróövezeti országok pénteken hajnalban született megállapodásához, mert az a nemzeti szuverenitást is érinti.
      Az euró-dollár árfolyam ugyan már az Európai Központi Bank ülését követő sajtótájékoztató után gyengült, amit követtek a régiós devizák, de erre „rátett” Magyarország „kimaradása” az uniós megállapodásból, s nagyobb forgalom mellett masszív eladói hullám indult meg. 

    A szakértők szerint „el lehet felejteni” a 300 forint alatti eurós szintet. A piacok éberen figyelik, hogy mi szivárog ki az IMF tárgyalásokról, mi történik Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter lemondása után és azt, hogy az EU vezetői hogyan kommunikálják a fenti megállapodást. Elemzők szerint a brit elutasítás és az, hogy több ország, közöttük Magyarország a parlament jóváhagyását kéri az aláíráshoz, lassítja a folyamatokat, mert az egységes álláspont hiánya miatt fennmarad a bizonytalanság. 
    A svájci frankot pénteken délelőtt 249,7 forinton jegyezték a reggeli 247,42 és a csütörtök délutáni 245,2 forintos kurzussal szemben. 
    A dollár pénteken reggel 231,2 forintot ért, míg reggel 229,17 forinton, csütörtökön délután pedig 227,5 forinton jegyezték. 
    A japán jen pénteken reggel 2,98 forinton állt, reggel 2,58 forintot ért, csütörtökön délután pedig 2,94 forinton jegyezték.
 
Forrás:eev/gte MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top