Close

Devizahitelek – Járai: az előző kormányok és a PSZÁF semmit nem tett a lakossági devizahitel-felvétel fékezésére

Járai Zsigmond szerint az előző kormányok és az akkori Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) gyakorlatilag semmit nem tett azért, hogy megakadályozza a lakosság deviza-eladósodásának növekedését, a jegybanknak ehhez alig volt eszköze.
    A volt jegybankelnök az Országgyűlés 2002-2010 közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló albizottságának csütörtöki ülésén azt mondta: a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Nemzetközi Valutalap (IMF) és más nemzetközi szervezetek folyamatosan figyelmeztetéseket küldtek a problémáról a hivatalban lévő kormányoknak.
    Járai Zsigmond kiemelte, 2004 körül kezdett a devizában való eladósodás nagyobb mértéket ölteni, ez mára komoly gazdasági és társadalmi problémává vált – veszélyezteti a magyar gazdaság pénzügyi stabilitását. A problémához hozzájárult egyebek mellett az Orbán-kormány által elindított kedvezményes lakáshitel-támogatási rendszer megszüntetése, és alapvetően az, hogy 2002 után Magyarország rossz gazdaságpolitikát folytatott, amely miatt az euró bevezetése egyre kitolódott, de hozzáadódott a bankok nyereségérdekeltsége is.
    Szerinte a kormányzati, pénzügyminisztériumi tisztségviselők vagy  intellektuálisan nem értették a helyzetet, esetleg érdekeltségük miatt nem akarták érteni. A lakosság devizaadósságának gyors növekedése  egy százalékponttal nagyobb GDP-növekedést eredményezett 2005-2006-ban.
 
Forrás:gtb/bte/egr MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top