Close

Nemzetközi nemzetbiztonsági konferencia Berlinben

A nemzetbiztonsági bizottságok jogállami működésének elengedhetetlen feltétele a hatékony parlamenti ellenőrzés – hangsúlyozta az MTI-nek adott nyilatkozatában Gulyás Gergely, a magyar Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke.

A képviselő Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz) bizottsági taggal együtt Magyarországot képviselte az európai uniós tagállamok – valamint Norvégia és Svájc – parlamentjei nemzetbiztonsági bizottságainak Berlinben tartott konferenciáján. A pénteken véget ért tanácskozásról Gulyás Gergely elmondta: a résztvevők teljes mértékben egyetértettek a nemzetbiztonsági bizottságok jogállami működését biztosítani hivatott parlamenti ellenőrzés szükségességében, továbbá abban is, hogy ennek eszközeit minden országban biztosítani kell.
Berlini tartózkodásuk során a magyar képviselők találkoztak Erika Steinbachhal, a CDU képviselőjével, a konzervatív CDU/CSU emberi jogokkal foglalkozó parlamenti csoportjának elnökével, valamint a szabad demokrata Jens Ackermannal, a Bundestag német–magyar baráti csoportjának vezetőjével. Gulyás Gergely közölte: Steinbachhal egyetértettek abban, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak elismerésében az Európai Unió jelentős lemaradásban van az emberi jogok területén saját maga által meghatározott alapelvekhez képest.
Téves állítások
A magyar belpolitikai helyzettel kapcsolatban a CDU képviselője egyértelművé tette, hogy a német sajtóban Magyarországról megjelent tudósítások többsége tényszerűen téves állításokkal rossz hírét kelti az országnak – mondta el az MTI-nek a Fidesz képviselője. Gulyás Gergely hozzátette: a liberális Jens Ackermann is utalt arra, sokan fogalmaztak meg kritikákat magyar parlamenti döntésekkel kapcsolatban több esetben is úgy, hogy el sem olvasták azokat a törvényeket, amelyeket bírálatokkal illettek. 
Ez a magyar médiatörvényre és az új alaptörvényre egyaránt vonatkozik. Ackermann ugyanakkor azt is egyértelművé tette, hogy a sajtó által korábban kritizált törvények már nem tárgyai az aktuális vitáknak. A német képviselő hangsúlyozta továbbá: a magyar és a német politika közös felelőssége, hogy Németországban és a német sajtóban is valós kép jelenjen meg Magyarországról – mondta a fideszes politikus. Az MTI kérdésére válaszolva Gulyás Gergely hangsúlyozta: a Fidesz érdekelt az eddiginél aktívabb parlamenti diplomáciában.
 
(mti) 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top