Close

Amerikai műhold zuhant a Földre

Elérték a bolygó felszínét a Rosat nevű műhold darabjai, de egyelőre a szakembereknek fogalmuk sincs, hogy a Föld mely részein történhettek a becsapódások.

Egyelőre annyit tudni, hogy közép-európai idő szerint vasárnap hajnali 3 óra 45 perc és 4 óra 15 perc között a műhold olyannyira lefékeződött, hogy már nem tudta folytatni Föld körüli keringését, s a súrlódás miatt keletkezett hőt átvészelő darabjainak már mindenképpen le kellett valahol zuhanniuk.
A szakemberek – bár még azt sem tudják megmondani, melyik földrészen csapódhattak be a műhold visszamaradt darabjai – nem tartják valószínűnek, hogy Európa, Afrika és Ausztrália érintett lenne. Nem zárják ki, hogy a becsapódási helyek észlelése akár napokba is telhet.
Számítások szerint a 2,5 tonnás teleszkópnak valamivel több mint egyharmada éghetett el, a maradék 1,8 tonna pedig akár 30 darabra eshetett szét és csapódhatott be a Földön. A röntgentávcsövet ugyanis komoly hővédő burkolattal szerelték fel, s ez megvédhette a súrlódás hatására keletkező óriási hőtől. A legnagyobb darab feltehetően az űrteleszkóp optikai rendszere, maga a röntgentükör és tartószerkezete, amelynek egy része szénszállal megerősített kompozitanyagból készült. Ha az nem esett szét, önmagában 1,6 tonnát nyom. 
A Rosat orbitális pályája az 53. északi szélességi foktól az 53. déliig terjedt, amely a Föld nagy részét lefedi. Ez azt jelenti, hogy a szonda darabjai Kanadától Dél-Amerikáig bárhova leeshettek.
Még nincs egy hónapja, hogy heteken át izgalomban tartotta a Föld lakosságát egy kiszolgált amerikai műhold lezuhanása. Az Upper Atmosphere Research Satellite (UARS) távérzékelő műholdat 1991-ben bocsátották fel, s 2005 óta nem üzemelt. A hat tonna tömegű UARS szeptember 24-én Kanadától nyugatra, a Csendes-óceán felett hatolt át az atmoszférán, s nagy része el is égett a légkörben. Összesen 495 kilogrammnyi törmelék érte el a Föld felszínét, s a darabok 480-1300 kilométeres sávban szóródtak szét az óceánban, távol minden szárazföldtől.
 
(mti) 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top