Close

Sukoró-ügy – Fidesz: Gyurcsány összeesküvés-elméleteket kreál

A Fidesz-frakció szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Sukoró-ügyben indult eljárás kapcsán összeesküvés-elméleteket kreál, és mindenáron mártírt próbál faragni magából – olvasható a párt által az MTI-hez eljuttatott, a szocialista politikus Facebook-bejegyzésére reagáló közleményében.

    Gyurcsány Ferenc „Brigantik” címmel közzétett Facebook-bejegyzésében a Sukoró-ügyben indult eljárásról azt írta: „ez egy ocsmány koncepciós ügy. Először találtak bűnöst – ez most én lennék -, és ehhez keresnek bűnt.”
    „Nagy összeesküvést nem tudtak kreálni, ez már nem Rákosi korszaka. Be kell érni kevesebbel. Polt teljesíteni akar, ha az én meggyanúsításom volt kinevezésének feltétele, akkor ő most teljesít. Silány ember. Ha majd egyszer nem lesz főügyész, utálni fogja magát. Sajnálni fogom, harag és megvetés nélkül” – olvasható a bejegyzésben.
    Gyurcsány Ferenc Orbán Viktorról azt írta, hogy a jelenlegi miniszterelnök „a magyar történelembe gazemberként fog bevonulni, egy szerencsétlen III. Richárdként, aki cselt vetett, de rajtavesztett”.
    A Fidesz-frakció pénteki közleményében azt írta: a volt kormányfő „mindenáron csillogtatni próbálja a színház világáról szerzett ismeretét, azonban a szereplőket illetően még van mit tanulnia: III. Richárd karaktere ugyanis nem Orbán Viktorhoz, hanem sokkal inkább hozzá hasonlít, hiszen a volt miniszterelnök tegnap ismét bebizonyította, hogy ideggyenge és az őrület határán áll”.
    „Összeesküvés-elméleteket kreál, és mindenáron mártírt próbál faragni magából, pedig ha valóban ártatlan a Sukoró-ügyben, nincs mitől félnie. A már-már hisztérikus viselkedésével viszont ennek éppen az ellenkezőjéről tesz tanúbizonyságot. Erre mondják azt: az kiabál a legjobban, akinek a háza ég” – fogalmaztak a közleményben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top