Close

Sírba visztek: Bizottság-kiállítás a Műcsarnokban

Sírba visztek – a Bizottság a Műcsarnokba megy címmel csaknem 200 festmény, grafika, szobor, számos film, videó és több kísérőrendezvény segítségével járja körül a Bizottság-jelenséget a budapesti múzeum szombattól látogatható kiállítása, amely a nyolcvanas évek ellenkultúrájának legendás zenekara előtt kíván tisztelegni.

    A Bizottságot a nyolcvanas évek elején hozta létre a szentendrei Vajda Lajos Stúdió néhány autodidakta képzőművésze, köztük Wahorn András, ef Zámbó István és fe Lugossy László a „minden lehet művészet, az élet maga is művészet” fluxus jegyében. A rövid idő alatt a hazai underground kultúra meghatározó szereplőjévé váló zenekar néhány esztendei működés után a nyolcvanas évek közepén szűnt meg.
    „Nem retrókiállításban, hanem művészeti projektben gondolkodtunk” – emlékeztetett a pénteki sajtóbejáráson Gulyás Gábor igazgató, aki a kiállítás összeállításában Készman József kurátortársa volt. Mint hangsúlyozta, a következő két és fél hónapban irodalmi és zenei programsorozat, filmklub, családi rendezvények és konferencia, összesen mintegy száz program, továbbá a kijáratnál egy Bizottság butik várja az érdeklődőket.
    A Bizottság underground jellegéből fakadóan a zenekar hatéves működéséről csupán igen hiányos dokumentáció áll rendelkezésre, ezért a Műcsarnok felhívást tett közzé az együtteshez kapcsolódó relikviák, fotók, hang- és filmfelvételek beküldésére. Mint Gulyás Gábor elárulta, végül mintegy háromezer privát fénykép érkezett be, ezek többsége a kiállításon is látható lesz.
    A Műcsarnok legtöbb tárlatától eltérően a Bizottság-kiállítás „vezetett” térben, előre meghatározott útvonalon járható végig. A látogató így a főbejáratnál álló katonai őrbódé-installáció mellett elhaladva, és a műfűvel borított fogadóterembe lépve a zenekart megörökítő legismertebb fénykép óriásira nagyított változatával találja szemben magát.
    Középen a Bizottság síremlékműve áll.
    „Gulyás Gábor mindhármunkat megkért, készítsünk egy-egy installációt. Én először saját magam háromméteres szobrára gondoltam, de aztán beláttam, hogy nem költhetem erre az adófizetők pénzét, és inkább a zenekart szeretném örökre együtt merevedve látni” – szólt a műről az azt megalkotó Wahorn András.
    A következő termek az együttes működésének kontextusát jelenítik meg korabeli Hungaroton-lemezek borítóinak felhasználásával, valamint néhány a hetvenes-nyolcvanas években – mások mellett El Kazovszkij, Szirtes János, Bukta Imre vagy Szkárossy Endre által – készített munka felvonultatásával. Külön válogatás keretében bukkannak fel ef Zámbó Istvánnak, fe Lugossy Lászlónak és Wahorn Andrásnak a Bizottság működésének idejéből származó művei.
    Mint Gulyás Gábor kiemelte, a tárlat egyik érdekessége a filmes dokumentáció: az egyik teremben a zenekarról készített dokumentumfilm fut, míg egy másik – a kiállítás megnyitóját is megörökítő – film a Duna Televízióban kerül adásba. A vágatlan interjúkat az információs teremben tekintheti meg a közönség.
    A kiállítás második része a Bizottság felbomlása után keletkezett művekből válogat. Itt látható például Wahorn András A miniszter Mercédesze elhalad a 112-es italbolt előtt című képe, amelyet egykor a művelődési miniszterhelyettes személyesen akasztott le a Fiatal Művészek Klubjának faláról. Fe Lugossy László ruhatanulmányai és installációi szintén megszemlélhetők, valamint ef Zámbó István Tiszta természet című installációja, amelyhez a művész több mint háromszáz plüssállatot használt fel.
    „Nekem egy kis életmű-kiállításom van itt” – állapította meg ef Zámbó István, akinek 1969-től napjainkig minden alkotói korszakát képviseli néhány alkotás. A Tiszta természet iróniával erősen áthatott mű, amelyet a művész jelen formájában a Műcsarnok kiállítására készített.
    A Bizottság-tárlat november 13-ig várja a látogatókat, akik a kijárat előtti a falon üzenhetnek is a zenekar tagjainak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top