Close

Z. Kárpát Dániel: Nemzeti Kríziskezelő segítsen elhárítani a szociális tragédiát!

A devizahitelesek helyzete olyan szociális katasztrófával fenyeget, melynek elhárítása halaszthatatlan feladat – kezdte sajtótájékoztatóját Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője.

A képviselő állítását tragikus példákkal támasztotta alá: májusban egy rendőr alezredes lett öngyilkos, június elején egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei férfi robbantotta fel a házát, amikor kilakoltatásra került volna sor, nemrégiben pedig egy családapa lett öngyilkos. „A kilátástalanságban és az éhezésben elfáradtam” – írja búcsúlevelében. Végül egy múlt heti esetet említett a radikális képviselő: egy óbudai hölgy gyújtotta fel magát és házát, amikor ki akarták őt lakoltatni.

Az a 130-140 ezer bedőlt lakáshitel, melyet az adósok nem tudnak fizetni, olyan szociális krízishelyzetet idézett elő, melyet azonnal el kell hárítani! – szögezte le Z. Kárpát Dániel. A Jobbik felháborítónak tartja, hogy egy jogszabályi hiányosság miatt akár 700 százalékkal is emelkedhettek egyes törlesztőrészletek. Szatmári Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az illetékes országgyűlési bizottság ülésén még azt mondta, éves szinten 5 ezer lakás megvásárlását és bérlakássá minősítését vállalja a felállítandó Nemzeti Eszközkezelő. Ehhez képest az új szabályozás szerint 2014 végéig összesen 5 ezer lakás megvásárlásáról beszélnek.

A képviselő számításai szerint ha idén a kilakoltatási kvóta alapján az ingatlanok 2 százalékának árverezésére kerülhet sor, ez azt jelenti, hogy 2011-ben mintegy 2.600-2.800 lakást fognak elárverezni, ezzel szemben a rendkívüli kormányzati intézkedések keretéből 2 milliárd forintot csoportosítanak át. Ez azt jelenti, hogy az eszközkezelő keretéből mintegy 700-800 ezer forint jut egy lakásra. Azaz az eszközkezelő rendszere még ezt a párezer lakást sem képes megmenteni, a kormány a felelősséget a következő ciklusra hárítja át.

A Jobbik ragaszkodik hozzá, hogy a megoldáshoz a devizahitelek forintosítása vezethet el, de semmiképp nem támogatható egy újabb bankkonszolidációs csomag. 2008-ban az MSZP és a Fidesz nagykoalícióban egy 600 milliárd forintos bankmentő csomagot szavazott meg. Ehhez képest most 2 milliárd forint áll rendelkezésre a magyar emberek helyzetének rendezésére. A Jobbik konstruktív javaslata a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítása mellett az, hogy az extraprofit terhére a kereskedelmi bankokat is be kell vonni a kármentésbe. A nemzeti radikális párt álláspontja szerint a bevont magánnyugdíjpénztári vagyon egy részéből Nemzeti Kríziskezelőt kell felállítani, mely a Nemzeti Eszközkezelővel ellentétben nem ingatlanforgalmazással és -bérbeadással foglalkozna, hanem segítene a bedőlt hiteleket átstrukturálni, a futamidőt meghosszabbítani, olyan törlesztőrészleteket megállapítani, amelyet még tudnak fizetni a bajban levő emberek. „Nem feltétlenül az lenne a feladata, hogy kifizesse az adósságot, hiszen egy újabb bankkonszolidációt nem támogatunk” – mondta el a honatya.

A bevont magánnyugdíjpénztári vagyon egy részéből egy államilag támogatott bérlakásépítési programot is el lehetne kezdeni finanszírozni – tette hozzá Z. Kárpát Dániel. Ez megakadályozná, hogy a jövőben magyar családok tízezrei kerüljenek hasonló bajba. Végül a képviselő a kormány által nemrégiben engedélyezett szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról is szólt. Kijelentette: ezek az ismeretlen tőkehátterű, milliárdos vállalkozások a Jobbik gyanúja szerint éppen a bedőlt hitelű lakásokra kívánják rátenni a kezüket.

Ha 2008-ban volt nagykoalíciós egyetértés abban, hogy 600 milliárd forinttal konszolidálják a bankokat az EU-IMF-EBRD hitelkeretből, akkor most is legyen lehetőség arra, hogy a bevont magánnyugdíjpénztári vagyon terhére a magyar családokon segítsünk! A Jobbik addig nem fog nyugodni, amíg a szociális tragédia időzített bombáit nem fogja elhárítani! – zárta sajtótájékoztatóját a nemzeti radikális párt szakpolitikusa.

barikad.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top