Close

Új kiállítások a Gödöllői Királyi Kastélyban

Grassalkovich Antal, a főúri mecénás címmel nyílik új időszaki kiállítás augusztus elején a Gödöllői Királyi Kastélyban az idei gödöllői Barokk év alkalmából. Az év végén pedig a Lovarda mellett található Barokk istállóban lesz látható egy új, nagyszabású tárlat a királyi és főúri lovaskultúráról.

Az augusztus 6-tól 2012. január 29-ig látogatható, Grassalkovich Antal életét, mecénási tevékenységét, egyházi kapcsolatait bemutató tárlat a tavaly felújított úgynevezett Rudolf-szárny emeletén kap helyet.
A kiállítást Kresz Albert fotóművész képei nyitják azokról a templomokról, amelyeket egykoron Grassalkovich Antal támogatott. Az első két teremben a látogatók megismerhetik a főúr életútját, valamint kiterjedt kapcsolatrendszerét. A tárlaton kiállítják a Mária Terézia alapította Szent István-rend díszruháit, emlékérmét, alapszabályát, a királynő által adományozott miseruhát, palástot, valamint a gróf személyes iratait, relikviáit is.
A következő szobákban Nepomuki Szent János kultuszával ismerkedhetnek meg az érdeklődők, ezenkívül bemutatják a Váci Egyházmegyei Kincstár, valamint a plébániák által küldött 18. századi miseruhákat, kelyheket, szobrokat, festményeket. A kiállításhoz kétnyelvű katalógus is készül.
Várhatóan december közepén nyílhat meg a megújult, úgynevezett Barokk istálló felett található díszes szobákban a Királyi és főúri lovas kultúra című kiállítás. Az MTI-nek elküldött tervezet szerint a nyolc szobán átívelő kiállításon a látogatók megismerkedhetnek a 18-19. századi reguláris magyar könnyűlovasság, azaz a huszárok történetével, a nemesi felkelés intézményével, a magyar lovas testőrség mintegy százötven évet átfogó történelmével, a magyar fogatkultúrával és a főúri kocsizással.
Egy külön szobában a Magyar Királyi Testőrség Spanyol Lovas Iskolájának állítanak emléket, bemutatják az iskola kultúrtörténeti jelentőségét, tárgyi emlékeit. Külön terem foglalkozik majd az úgynevezett dámalovaglással, a tárlaton fontos szerepet kap Erzsébet királyné, akit állítólag kora egyik legjobb női lovasaként tartottak számon. Az utolsó teremben kaphatnak képet a látogatók a főúri és királyi vadászatokról, ezeknek jellegzetes módjairól, az agarászatról, a solymászatról, a falkavadászatokról.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top