Close

Kampány indult a biztonságos fürdőzésért

Kampányt indítottak a biztonságos fürdőzésért, a vízi balesetek megelőzéséért, valamint az életmentés ismereteinek az elsajátításáért a mentők és a fővárosi fürdők üzemeltetői; a nyár végéig tartó akció programjait Budapest három legnagyobb strandján tartják, főként gyermekek számára.

A kampányt az Országos Mentőszolgálat és a Budapesti Gyógyfürdők Zrt. összefogásával azzal a céllal indították el, hogy baj esetén bárki azonnal szakszerű segítséget tudjon nyújtani – mondta Győrfi Pál, a mentők szóvivője a pénteki, a vízből való kimentést imitáló bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón.
A Dagály strand hullámmedencéjénél tartott kampánynyitó rendezvényen bemutatták, hogyan kell szakszerűen kimenteni egy fuldoklót, megkezdeni az újraélesztést, és a mentőszolgálat hogyan látja el a balesetet szenvedőket.
Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője azt mondta: a római, a csepeli és a Dagály strandon zenés és szórakoztató programok keretében tanítják meg főként gyermekeknek, mit kell tenniük baj esetén, és a résztvevők a mentőszolgálat munkatársainak segítségével sajátíthatják el a szakszerű újraélesztést.
Gorove László, az OMSZ főigazgató-helyettese felhívta a figyelmet a biztonságos fürdőzésre, azt hangsúlyozva, hogy kizárólag a strandokon vannak segélynyújtó helyek, ezért ahol tilos, ott az emberek ne fürdőzzenek.
Győrfi Pál utalt arra, hogy az elmúlt napokban több ember meghalt a folyókban, tavakban: egy 21 éves férfi a Miskolc környéki Csorba-tóba, egy 40 éves kesznyéteni férfi a Sajóba, egy 40 éves férfi a nudista strandon a délegyházi tóba, egy 16 éves fiú pedig a Tiszába fulladt bele. A héten történt halálos balesetek közül a legdrámaibbnak a Hegyeshalom közelében történt esetet nevezte; ott egy hétéves ikerpár fulladt bele a Stettini-tóba.
Az OMSZ szóvivője megjegyezte, hogy több tucat olyan baleset is történik, amikor a mentők vagy a közelben tartózkodók meg tudják menteni a fuldoklót, illetve azt sikerül újraéleszteni. A kampány ötletgazdája, Pintácsi Viktória énekes egy másfél éves kisfiú kerti gyermekmedencés balesetét említette, akkor a család egyik tagja élesztette újra a kisgyermeket.
A statisztikai adatok szerint évente mintegy 300 ember, köztük csaknem 60 gyerek fullad vízbe Magyarországon, többségük május és szeptember közepe között. Az esetek fő oka a tiltott helyen való fürdőzés, a szabályok megszegése és az időjárási viszonyok figyelmen kívül hagyása. Az áldozatok többsége 30 év feletti felnőtt, illetve férfi.
A Duna magyarországi szakaszán évente 60-80 ember fullad vízbe, közülük 10-15-en fürdőzés közben vesztik életüket. Az idén már több mint húsz ember fulladt bele az ország legnagyobb folyójába.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top