Close

EuBizottság: visszaélhetett piaci erőfölényével a CEZ és az osztrák hulladékkezelő cég

Piaci erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt hivatalos eljárást indított az Európai Bizottság a Cseh Energetikai Művek (CEZ) ellen.

Az Európai Bizottság – amely nem hivatalosan már régebb óta vizsgálódik ebben az ügyben -, pénteki brüsszeli közleménye szerint azt gyanítja, hogy a cégóriás szabálytalan módon próbálta megakadályozni versenytársainak piacra jutását. A testület szerint ez az árakra is közvetett hatással lehetett.
A brüsszeli bizottság akár az éves bevétel 10 százalékéra is büntetheti a súlyos jogsértésen ért cégeket.
Egy másik eljárás keretében az uniós szabályok betartatásában is illetékes végrehajtó testület a hulladékkezelésért felelős osztrák ARA cég piaci viselkedését vizsgálja. A brüsszeli illetékesek ebben az esetben is azt gyanítják, hogy a társaság a versenytársak piaci kiszorítására törekedett, erőfölényének kihasználásával.
Ez sem volt teljesen váratlan bejelentés, miután a bizottság már tavaly helyszíni ellenőrzést tartott az osztrák vállalatnál.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top