Close

Nyári állásbörze – Több mint ezer új munkahely a KÖKI-ben

Megközelítőleg  ezerötszáz  új munkahely létesül a főváros legújabb bevásárló- és üzletközpontjában, a kispesti KÖKI Terminálban. Az ország egyik legnagyobb, szeptember végén megnyíló kereskedelmi létesítményébe elsősorban a XIX. kerületből, de a főváros többi részéből, sőt az agglomerációból is várnak munkavállalókat. Munkahelyük megközelíthetőségét segíti majd, hogy a KÖKI Terminál  Budapest egyik legnagyobb közlekedési, úgynevezett intermodális központja lesz, metró- és autóbusz-végállomásokkal, vonatmegállóhellyel és korszerű parkolókkal. A különböző állásokat kínáló munkaadók 2011. július 13-án 10 – 17 óráig várják a munkát keresőket a Kispesti Művelődési Házban.

 
A hatalmas üzleti és kereskedelmi központban mintegy 1500 új – fizikai és szellemi – státus létesül majd; kereskedelmi szakképesítéssel bírók számára éppúgy, mint fizikai dolgozók (betanított és szakmunkások), illetve vezetők számára.  Gajda Péter Kispest polgármestere reméli, hogy a jövőben mind többen találnak állást Kispestről is az új komplexumban, s így jelentősen csökken majd a munkanélküliek száma. Az országos átlaghoz hasonlóan mintegy 10 %-os a munkanélküliségi ráta Kispesten, a regisztrált munkanélküliek száma azonban kevesebb, körülbelül kétezer. (Hatvanezren élnek a kerületben.)
 
Új kollégákat vár – többek között – a Libri, a Calzedonia/Intimissi/Tezenis, az Euronics Mega, a H&M, a Humanic,a  KFC, Office Shoes, a Rossmann, a Studio Moderna,  a Tesco és a  Vögele. A Tesco összesen 176  munkalehetőséget kínál, s mintegy 90 dolgozót az állásbörze keretében kíván kiválasztani. Az áruházlánc, a Befogadó Közösség programjával összhangban, hét megváltozott munkaképességű kolléga alkalmazását tervezi. Csapatukban helyet találhatnak olyan munkavállalók is, akik nem rendelkeznek szakképesítéssel, mivel a vállalat megállapodott a vecsési József Attila Művelődési Központtal, hogy OKJ-s képzésük keretében térítésmentes szakképzést nyújt számukra. A sikeres vizsgát követően elfoglalhatják pozíciójukat,  jellemzően csemege-, baromfi-, melegkonyha- és pékpultoknál,  eladóként.
 
A legnagyobb külföldi érdekeltségű cégek mellett a hazai vállalkozók is megjelennek az állásbörzén. Nagy érdeklődésre számíthat például a KACKAC családi szórakoztatóközpont, amelynek tervezői és üzemeltetői újszerű gyermekfoglalkoztatási koncepciót dolgoztak ki. A tervezett országos hálózatuk mintahelyének szánt 1500 négyzetméteres területen egyidejűleg -30 munkatárs közreműködésével – 600 gyermek talál majd értelmes játékos foglalatosságot.
 
A speciális állásbörzét a KÖKI Terminál szervezte, a kispesti önkormányzat és a Munkaügyi Központ támogatásával.
További információ: 0630/9 30 41 24.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top