Close

Morvai kiválása szétzúzná a Jobbikot

A Nézőpont Intézet szerint csak idő kérdése, mikor kezd el szakadni a szélsőjobboldali párt, míg a Political Capital elemzője a párt heterogenitásával magyarázza a konfliktusokat.

A Jobbik szakadásához is vezethet a Morvai Krisztina és a párt vezetése között kialakult konfliktus, ez pedig a magyar belpolitikára is hatással lehet – véli a Nézőpont Intézet igazgatója. Mráz Ágoston Sámuel emlékeztetett, a Jobbik első nagy áttörése, nevezetesen a 2009-es európai parlamenti választás nem Vona Gábor, hanem Morvai Krisztina érdeme volt, ezért egy esetleges szakítás megoszthatja a Jobbik szavazótáborát.

A Nézőpont igazgatója szerint egyébként a választások óta eltelt események is a szakadás irányába mutatnak: említette, hogy a párt sem az országgyűlési, sem az önkormányzati választásokon nem tudta hozni a megígért teljesítményt, és mivel nincs zsarolási pozícióban a Fidesszel szemben, ez szükségszerűen marginalizálja a pártot. Az el nem ért választási eredményre vonatkozó ígéretek pedig Vona Gábor pozícióját gyengítették – tette hozzá a Nézőpont igazgatója, aki szerint így a Morvaival való konfliktus is várható volt, a szakadás pedig csak idő kérdése.

A Political Capital elemzője szerint sincs kizárva a szakadás, hiszen egy ilyen heterogén pártban a konfliktusok sem zárhatók ki, tavaly ráadásul az önkormányzati választások utáni elégedetlenség a mostaninál is élesebb konfliktust eredményezett, amely végül Pősze Lajos kizárásában csúcsosodott ki. 2011-re aztán valamelyest konszolidálódott a párt helyzete – tette hozzá -, a radikálisok és a mérsékeltek között megegyezés jött létre és próbálják magukat tartani az általuk meghatározott politikai stratégiához. Juhász Attila szerint, ha Morvai személyére egyszerűsítjük le a kérdését, a szakadás veszélye azon múlik, hogy mekkora szeletet tud esetlegesen kihasítani a pártból.

A Nézőpont igazgatója szerint a Jobbik az országgyűlési választásokon elért eredményét elsősorban az akkori kormányellenes hangulatnak köszönheti, ám úgy véli, ma már ez a protest hangulat nem támogatja a Jobbikot. Egyébként nem csak a belpolitikai helyzet, hanem maga a Jobbik is átalakult, parlamentbe kerülése óta ugyanis a párt retorikájában egy igen éles fordulat következett be.

Juhász Attila, a Political Capital elemzője szerint ugyanakkor a Jobbik eredményéhez a szociális válság és az etnikai ellentétek is nagyban hozzájárultak, ez utóbbit illetően pedig szerinte a következő időszakban sem várható enyhülés, így a Jobbiknak továbbra is megvan a lehetősége, hogy politikailag építkezzen.

atv.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top