A fejlődés alapvető célja a szociális jólét, a méltányos életfeltételek lehetőségének általános biztosítása a jelenlegi és a jövőbeli nemzedékek számára.
Mint e rovatban, nemrég megállapítottuk, a klasszikus közgazdaságtan értelmezése szerint „külsőnek” tekintett költségek (a környezetben, harmadik személyeknek vagy társadalmi szinten okozott károk) következményeit (költségeit) az adott tranzakció részesei közül egyikük sem viseli, így azok meg sem jelennek a gazdasági kalkulációkban, még kevésbé a megfelelő árakban. Könnyű belátni, hogy ez hosszabb távon tarthatatlan, hiszen hovatovább a bioszféra (és az emberiség) létét, fennmaradását is veszélyezteti – a mindennapi élettel és gazdálkodásával összefüggő tevékenységek fenntarthatósága tehát elsőrendű fontosságú, létkérdés!
Erre vonatkozóan egyébként az első magas szintű politikai állásfoglalások még 1969-ben, az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa 17. ülésszakán, majd 1972-ben Stockholmban, a világszervezet által szervezett első környezetvédelmi világértekezleten születtek. Az már akkor világossá vált, hogy e válságos helyzetből kiutat, csak az emberiség fejlődésének újraértelmezése, etikai és értékrendjének, célkitűzéseinek gyökeres megújítása hozhat.
Ahogy e „némileg tudománytalan” teendőket a Római Klub szerzői harminc év múltán újólag ellenőrzött helyzetelemzésükben (A növekedés határai harminc év multán) a legfontosabb teendőket megfogalmazták: jövőképalkotás (egy fenntartható világ csak főbb ismérvei megismertetésével fogadtatható el és hozható létre), hálózatépítés (a fenntarthatóság ügyével foglalkozó helyi és globális, nem hierarchikus felépítésű szerveződések létrehozása), igazmondás (a kialakult helyzetet és a kiutakat illető korrekt tájékoztatás és állásfoglalás), tanulás (az új megoldások kimunkálása és széles körű – a döntéshozókra is kiterjedő – tanítás a szükséges általános szemléletváltás elérése érdekében); szeretet (a kollektív megoldások kimunkálásához szükséges intézményesített általános pozitív hozzáállás és együttérzés).