Close

Átalakulhat a Kossuth tér, költöznie kell a kormánynak

A parlament hétfői döntése értelmében 2014. május 31-ig át kell alakítani a budapesti Kossuth Lajos teret, amely így visszakaphatja 1944 előtti „képzőművészeti arculatát”, a kormánynak pedig ugyaneddig az időpontig ki kell költöznie az Országház épületéből.

Az ezt rögzítő országgyűlési határozati javaslatot 253 igen, 92 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadta el a Ház. Az előterjesztésről történő szavazás előtt a képviselők név szerinti szavazással elutasították a Jobbik azon módosító indítványát, amely belefoglalta volna a javaslatba az Országház északi végénél lévő Károlyi Mihály-szobor és a Szabadság téri szovjet emlékmű mielőbbi eltávolítását.
Szankcionálják az elvárt béremelést nem teljesítő vállalatokat

A kormány két évig rendeletben határozhatja meg a bruttó 300 ezer forint alatt keresők nettó munkabérének megőrzéséhez szükséges béremelés elvárt mértékét. Azok a vállalatok, amelyek a béremelést nem hajtják végre, a jogsértés megállapításától számított két évig nem tehetnek ajánlatot közbeszerzési eljárásban, nem kaphatnak támogatást a központi költségvetésből és az elkülönített állami pénzalapokból.

Az Országgyűlés hétfőn 244 szavazattal, 86 ellenében, egy tartózkodás mellett fogadta el az alacsony keresetű munkavállalók bérének emelését ösztönző törvénymódosítást, amelyet hat kormánypárti képviselő kezdeményezett. A jogszabályt az ellenzéki pártok nem támogatták. A módosítással a munkaügyi ellenőrzés a jövőben arra is kiterjed, hogy a béremelés elvárt mértékét a cégek teljesítették-e. Ugyanakkor nem állapítható meg mulasztás a munkaügyi hatósági határozatában, ha a munkáltató igazolja, hogy az érintett dolgozók legalább kétharmadának bérét az elvárt mértékben megemelte.

A törvény 2012. január 1-jén lép hatályba és két évig marad érvényben úgy, hogy hatályon kívül helyezése nem érinti a jogsértés megállapításáról hozott határozatok miatti jogkövetkezmények végrehajtását. Az előterjesztés célja az indoklás szerint, hogy hasonlóan a közszférában megvalósult bérkompenzációhoz, a magánszférában se legyenek olyan munkavállalók, akiknek a nettó keresete – az adóváltozások miatt – csökken az előző évihez képest.

inforadio/MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top