Close

Járai után szabadon

Most, hogy Járai Zsigmond, az első és második Orbán-kabinet gazdasági „guruja” is elismerte, hogy a Fidesz-KDNP-kormány kőkemény megszorításokkal sújtja az embereket, immár semmi sem állhat a kormányzati beismerés, valamint az azt követő korrekciós lépések útjába.

Úgy tűnik, már a legbelsőbb kormánypárti körökben sem hiszik, hogy a Fidesz-kabinet brutális megszorító intézkedései elfedhetők az ötvenes éveket idéző politikai terrorakciókkal, valamint olyan nevetséges látszatintézkedésekkel, mint az utak és közterek átkeresztelése. Néhány napja még Varga Mihály fogalmazott meg finom kritikát az egykulcsos, igazságtalan adórendszerrel kapcsolatban, a Ma Reggel mai műsorában pedig Járai Zsigmond, Orbán Viktor ex-pénzügyminisztere kerek perec beismerte: „az egész országban megszorítások vannak”.

A Széll Kálmán fedőnéven futó Orbán-csomag eddig megismert elemei azokat sújtják a leginkább, akik a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt amúgy is a legnehezebb helyzetben vannak: a nyugdíjukat féltő és az államilag támogatott gyógyszereik elvesztésétől félő idősek, a kilátástalan állástalanságtól szenvedők, a becsületes munkában megrokkant nyugdíjasok, a hazáért tett áldozatkész szolgálatukért korkedvezményben részesülők stb.

S miközben a Fidesz a nyugdíjakon, a jogosan járó szociális ellátásokon, valamint az átlagos, illetve az alatti jövedelemmel rendelkező munkavállalók fizetésén spórol, a leggazdagabbak kedvezményeit egyre bővíti, az állami és önkormányzati szektorban pedig olyan luxuskiadásokat enged meg magának, mint sokmilliós előfizetési megbízás jobboldali lapokra (lásd Zugló), vagy hónapról hónapra többe kerülő autóflotta (Nemzeti Erőforrás Minisztérium).

Járai Zsigmond mai beismerő vallomása után az MSZP ismét felszólítja a kormányt, hogy a társadalmi igazságosság és a fenntartható gazdasági növekedés érdekében törölje el az egykulcsos szja-rendszert és fogadja el a szocialisták két adókulcsra tett javaslatát, ezen túl fokozatosan vonja ki a fogyasztókra háruló különadókat, valamint fontolja meg egy a legszükségesebb fogyasztási cikkekre vonatkozó, kedvezményes áfakulcs bevezetését!

Forrás: Mszp.hu
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top