Close

Orbán: Magyarország felébredt

Magyarország felébredt – ez a legfőbb tanulsága a miniszterelnök szerint a szociális konzultációnak, amelynek eredményét Orbán Viktor hétfőn, napirend előtti felszólalásban ismertette a parlamentben.

 A kormányfő azt mondta, a konzultáció során kiderült, hogy a magyarok nem „ingyen sörre”, potyázásra, hanem munkára akarják építeni a jövőjüket. Úgy fogalmazott: a magyarok egy hosszú kábulatból ébredtek fel, amely a munka nélkül szerezhető jólét hamis, ám annál kecsegtetőbb illúziójából indult, és a teljes összeomlás rémálmába torkollt. Hozzátette, mindebbe az egész nyugati világ beleremegett.Tájékoztatása szerint a szociális konzultáció keretében összesen 1 millió 140 ezer kérdőív érkezett vissza.
A miniszterelnök ezt a nemzeti konzultációnál is nagyobb sikerként értékelte. Mint mondta, a hatalmas szám két dolgot bizonyít: egyrészt azt, hogy a magyarok bele akarnak szólni jövőjük alakításába, látják annak értelmét, hogy együttműködjenek a kormánnyal; másrészt azt, hogy sikeres az új kormányzás, amely nem az emberek feje felett, hanem velük együtt hozza meg döntéseit. 

A kormányfő a szociális konzultáció eredményeiről szólva – amelyet a képviselők írásban is megkaptak – elmondta: a válaszokból kiderül, hogy az emberek a munkára akarják építeni a jövőjüket, megértették, hogy a biztonsághoz, a jóléthez, a gyarapodáshoz dolgozni kell. Hozzátette: a konzultáció eredménye egy erős és széles középosztály képét vetíti elő, „amelyben minden magyar beletartozik, aki munkából akar élni”.
    A lakáscélú devizahitelek újbóli engedélyezésének kérdésében oszlottak meg leginkább az emberek válaszai – folytatta Orbán Viktor, hozzátéve: ennek kezelése számos feladatot ad majd a kormánynak és a parlamentnek.
    Orbán Viktor tájékoztatása szerint a válaszadók 91 százaléka támogatta a védett kor bevezetését; 97 százalékuk értett egyet azzal, hogy az állam segélyezés helyett munkalehetőséggel segítse a munkanélkülieket; és 89 százalékos volt az egyetértés abban, hogy az oktatási rendszernek elsősorban a munkakereslethez kell igazodnia.
    A válaszolók 80 százaléka szerint a nyugdíjazásnál el kell ismerni a gyermeknevelést, legfőképpen azok esetében, akik emellett megfelelő idejű munkaviszonnyal is rendelkeznek – közölte, majd úgy folytatta: 85 százalékos a támogatása annak a javaslatnak, hogy aki valamilyen segélyre szorul, az azt csak részben kapja meg pénzben, részben pedig alapvető szükségleti cikk formájában.
    A válaszadók 86 százaléka ért egyet azzal, hogy szorítsák korlátok közé a közüzemi szolgáltató magáncégek érdekeit, 94 százalék pedig azt helyesli, hogy törjék le azt a gyógyszergyártói lobbit, amely „saját érdekei miatt méregdrága gyógyszereket tukmál az emberekre” – sorolta Orbán Viktor, hozzátéve: kétharmados annak az elképzelésnek a támogatása, amely szerint az állam nyújtson segítséget a bajba jutott devizahiteleseknek.
    „Valóban nem engedhetjük meg, hogy azokat támogassuk, akiknek sok van” – értékelte az eredményeket a kormányfő, aki azt mondta: a nagy halakat nem kell félteni, ezek védelme nem lehet az állam feladata.
     A konzultáció eredménye számos konkrét feladattal ruházta fel a kormányt, az emberek azt várják, hogy a véleményeket „jól felépített törvények formájába ültessük át a mindennapok gyakorlatába” – mondta a kormányfő, hozzátéve: ősszel már számos fontos kormányjavaslat várja majd ezzel kapcsolatban a parlamentbe visszatérő képviselőket.
    Orbán Viktor arra is kitért, hogy a kormány a jövőben is meg fogja hallgatni az embereket. „Megtanultuk, hogy nem vezet jóra, ha az emberek csak a választások alkalmával, négyévente szólnak bele” az ország alakításába – zárta felszólalását a miniszterelnök.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top