Close

Galambos-ügy – Gálszécsy András: kizárható a politikai szál az ügyben

Gálszécsy András, az Antall-kormány titkosszolgálatokat felügyelő minisztere szerint kizárható a politikai szál a Galambos-ügyben, mivel egy volt miniszter és egy titkosszolgálati vezető eljárás alá vonása sokkal nagyobb kár okozhat, mint amekkora hasznot hajtana.

A volt miniszter hétfőn az ATV reggeli műsorában azt mondta: „a Fidesznek nem lehet érdeke ekkora nemzetközi politikai botrányt kavarni csak azért, hogy kellemetlenségeket okozzon a szocialistáknak”.

Rendkívül nagy károkat okoz ez az ügy például a magyar és a nyugati titkosszolgálatok kapcsolatában, hiszen utóbbiaknak annak idején már „meglehetős fenntartásokkal kezelték” Laborc Sándor kinevezését a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) élére azért, mert a szovjet titkosszolgálat (KGB) akadémiáján tanult.
A volt miniszter elmondta azt is, hogy a gyanúsítás lehetséges magyarázataként eddig a sajtóban a Mol részvényeinek orosz kézbe való feltételezett átjátszását és az Egymásért Egy-másért Alapítvány ügyét említették, viszont ezek gazdasági bűncselekményeknek minősülnek, nem pedig kémkedésnek.
    Az MTV Híradója kedden számolt be arról, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség aznap este gyanúsítottként hallgatta ki Galambos Lajost. A Magyar Nemzet a szerdai számában azt írta, információik szerint a polgári elhárítás volt vezetőjét államellenes bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják. A napilap az intézkedést az Egymásért, Egy-Másért Alapítvány ügyével hozta összefüggésbe; mint írták, Galambos Lajos az alapítvány kuratóriumának tagja volt, és az ügyben egy aktív, valamint egy volt NBH-s munkatársa is érintett.
    Pénteken Szilvásy Györgynél tartottak házkutatást, majd a volt titokminisztert is kihallgatták és őrizetbe vették. Gyurcsány Ferenc  volt kormányfő szombaton Facebook oldalán, miután beszélt Szilvásy családjával, azt közölte: Szilvásy Györgyöt államellenes bűncselekménnyel, szerinte kémkedéssel gyanúsítják, mint a miniszter korábbi beosztottját, Galambos Lajost.
    Ugyancsak szombaton gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatóját.

    A kémkedéssel gyanúsított Galambost pénteken helyezte házi őrizetbe a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa. A Budapesti Katonai Ügyészség továbbra sem ad tájékoztatás az ügyben.
    Bűnpártolással gyanúsítja a katonai ügyészség Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját a kémkedéssel meggyanúsított Galambos Lajos ügyében – írta hétfői számában a Népszabadság és a Magyar Hírlap.
    A Magyar Nemzet szerint hétfőn, illetve kedden az ügyészség kezdeményezi az őrizetbe vett Szilvásy György volt titokminiszter és Laborc Sándor előzetes letartóztatását.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top