Szentmártoni János költő
(Művei: Útszéles magány, Madárjós, Itt a papíron, Eleven csónak, A másik apa, Ulysses helikoptere, Ballada hétköznapi díszletekkel) alapító tagja volt a Stádium Fiatal Írók Körének, 2000-től tíz éven át a Magyar Napló folyóirat és kiadó szerkesztőjeként dolgozott, 2010 novemberében az Írószövetség elnökévé választották. Nagy reményekkel indultunk el arra az intelektuális barangolásra melyre a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében invitált. Faggattuk múltról, közelmúltról, jelenről és jövőről, értékmentésről, valamint a kortárs költők perspektívájáról.
– Az Írószövetség is csatlakozott a Múzeumok Éjszakájához. Milyen programokkal készültek? Hány látogatójuk volt?
– Színes műsort állítottunk össze, úgy gondolom, minden korosztály talált magának kedvére való programot. Állandó volt a jövés-menés, nem tudom még a regisztráció adatait, de 60-70 ember mindig volt az épületben. A könyvtárunkban filmeket vetítettünk a Magyar Írószövetség elmúlt harminc évéről, Utassy József költőről, a Kilencek költőcsoportról. Az étteremben a Fiatal Írók Szövetsége szervezte a felolvasásokat és a versvetítéseket. A klubban írózenekarok szórakoztatták a látogatókat, először a Bajdázó játszott, amelynek két költőtagja is van: Győrffy Ákos és Mile Zsigmond Zsolt, aztán a Puhító, amelynek egyik frontembere Horváth Bence, a Kortárs Kiadó vezetője, végül az Egykutya zenekar játszott, amely voltaképpen Berta Zsolt író és társa, Bornemissza Ádám. Az Íróiskola termében Pánczél András óvópedagógus irodalmi játszóházat vezetett a gyerekeknek, így a szülők is jobban kikapcsolódhattak a felnőtt programokon. Közben kortárs írók borait lehetett kóstolni és a FISZ, a Kortárs, a Magyar Napló, az Orpheusz, a Széphalom és a Hét Krajcár kiadó könyvei közt válogatni. Két turnus idegenvezetést is tartottunk a székházban, a könyvtár pincéjétől egészen a második emeleti elnöki szobáig. Tartalmas éjszaka volt, jól sikerült.
– Mekkora szerepe van az Írószövetségnek jelenleg a társadalmi változásokban? Tudjuk, hogy 1956-ban is kiemelkedő fontosságú volt a magyar közéletben. A rendszerváltás után azonban előállt egy konfliktus, az írók egy része eltávolodott a politikától. Mi az Írószövetségnek a mai politikához való viszonya?
– Nem igaz az, hogy az írók eltávolodtak a politikától. Mindkét oldal politizál. 45 után a Rákosi hatalom egy szervezetbe tömörítette az írókat, hogy ellenőrzés alatt tarthassa őket. De ez az egész a visszájára fordult. Mindkét említett történelmi pillanat előkészítésében alapvető feladatot látott el a Magyar Írószövetség. Ezért van példának okáért emléktáblánk az 56-os időkről, mert ez nagyon fontos örökségünk, amit ápolnunk kell. A 81-es és 86-os közgyűlés évfordulója alkalmából az MTV1 egy olyan műsort sugároz, amely arról szól, hogy milyen forradalmi gondolatok hangzottak el akkor, amikor még nem történt meg a rendszerváltás. Különböző írók, különböző nézetekkel ültek egy asztalhoz, azzal a szándékkal, hogy megvitassák álláspontjukat.
A rendszerváltással azonban pártok holdudvarába tömörültek bizonyos írók, 1996-97-ben megalakult a Szépírók Társasága amelynek tagjai azok a liberális írók voltak, akik érdekeiket nemigen tudták érvényesíteni a szövetségben, de akkor még nem léptek ki a szervezetből.
– Lehet azt mondani, hogy a közelmúltban ketté vált az Írószövetség: az írók egy része a népi hagyományokat követte, egy nem annyira korszerű népi vonalat, míg a többiek inkább az urbános, liberális nyomvonalon haladt? Illyés, Németh, Móricz nyomvonalán írt például Csoóri Sándor, akinek munkássága meghatározó volt hosszú időn keresztül?
– Nem mondhatjuk azt, hogy az egyik irány poros és nem modern, bár sokan hangoztatnak ilyesmit. Amúgy is eltűnőben a vidéki, a falu mikroklímáját megfogalmazó, föltáró íróember. Ugyanakkor sok, elvileg urbános író dolgozza fel ugyanazokat a témákat. Anakronizmussá fog válni ez a megosztottság, ha már most nem az, hiszen a határok egyre inkább elmosódnak. Ez pusztán esztétikai különbség. Minden modern, ami a mának szól, ami el tudja gondolkodtatni az embereket.
– A Fiatal Írók Szövetsége inkább ide tartozik?
– Mindig is voltak fiatal írók, akik foglalkoztak a népi vonallal. A FISZ a 90-es években alakult meg, fiatalos, modern, a polgárpukkasztástól sem viszolygó szervezet. Nekünk nagyon fontos stratégiai partner: együtt tudunk dolgozni és gondolkozni .
– Az Írószövetség tagsági létszáma jóval nagyobb, mint a Szépírók Szövetségéé?
– A miénk több mint 900, az övék 200 fölötti. Most tudatosan próbálunk fiatalítani és megújulni mi is. Az idősebb nemzedék elismerte, hogy munkásságuk jövője attól is függ, hogyan tudják a fiataloknak továbbadni az örökséget.
– Van-e szerepe az Írószövetségnek a könyvkiadásban?
– A kortárs irodalom 70 százalékát kis és közepes kiadók jelentetik meg, egyre nehezebb körülmények közt. Mint érdekképviseleti szervezet próbálunk tenni valamit a megsegítésükért, tárgyalásokat folytattunk például a Márai Programról is. Ugyanakkor ott van a digitális konkurencia is, ma már nemzedékek nőnek fel a számítógépek előtt. Föl kell vennünk a versenyt.
– Fontos-e a határon túli szellemi műhelyekkel való kapcsolat fenntartása?
– Nagyon fontos. A rendszerváltás után már az akkori elnökök elérték, hogy a határon túliak is az Írószövetség tagjaivá válhassanak.
– A budapesti Könyvhéten hány határon túli magyar író volt jelen?
– Minden műhelynek volt kint pavilonja. Sajnos pontos számadatot nem tudok most mondani önnek..
– A határon túli író-, költőkkel milyen kapcsolatban áll?
– Természetesen kapcsolatban állunk az Erdélyi Magyar Írók Ligájával, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságával, Délvidékkel, bár ott még nincs ilyen szervezet. A Nyugati szétszóratásban élő magyar irodalommal is eleven a kapcsolatunk, bár sokan már hazatelepültek.
– Napjainkban általános jelenség, hogy a művészek a végeken nem tudnak az írásból megélni. Hogyan lehetne ezt az alapvető egzisztenciális kérdést megoldani?
– Régen birtokaik voltak, földesurak voltak. Kivéve néhány zsenit, például Csokonai Vitéz Mihályt, akinek nem volt vagyona és valóban egy tarisznyával a vállán, szinte vándordiákként élte az életét. A Reformkorban a városokban irodalmi műhelyeket hoztak létre, amelyek segítették az írókat nemcsak műveik kiadásában, de a megélhetésben is. De az írók többsége mindig is civil állásokban dolgozott az írás mellett. Babits például tanár volt, Németh László orvosként kezdte, Mikszáth újságíró volt, nem is akármilyen, hogy csak néhány példát említsek. Akkor még az újságokat is részben írók írták! Az is igaz, hogy novellák, versek tekintetében sokkal gazdagabb volt az akkori újságírás.
– Az újságírásból is eltűnt a riport meg a tárca, ahogy a publicisztika is. A mennyiség a lényeges, nem gondolja? Miként lehetne ezen változtatni?
– A posztmodern korban ezeket a műfajokat háttérbe szorították, mondván, hogy mindent inkább elemezni kell és el kell távolítani magunkat a témától. Ugyanakkor az utóbbi évtizedben megfigyelhető egyfajta klasszicizálódás: olyan műfajokat élesztettünk fel, mint például az elbeszélő költemény, az eposz, a dal, a történetbonyolító novella. Elképzelhető, hogy ez a folyamat utoléri a publicisztikát is.
– Mennyiben változott meg az írói tekintély a kortárs irodalomban?
– Az írók tekintélye jelenleg nem létezik. Amíg a diktatúrában ők képviselték a szellemi ellenállást, addig ma alig tudnak róluk valamit az emberek. Persze ebben maguk az írók is hibásak.
– Az Írószövetségnek a magyar történelemben játszott szerepét már érintettük. Az írók mindig is politizáltak, és itt nem elsősorban a pártpolitikára gondolok, Petőfitől Illyésen át Csoóri Sándorig. Az Irodalmi Újság 56-ban, vagy a Petőfi kör, mind-mind különleges szereppel ruházta fel őket. A kormányváltást követően ma milyen szerepük van az íróknak, az Írószövetségnek? Vannak-e új célkitűzéseik?
– Tavaly novemberben választottak meg az Írószövetség elnökének. Ez nagy megtiszteltetés és nagy feladat is egyben. Gondolom, azért is választott meg engem az 56-os fős testület, hogy teret adjon az új nemzedéknek is. Az én programom nem más, mint a meglévő hagyományok tovább ápolása a megújulás jegyében. Hogyan tehetjük versenyképessé az Írószövetséget. Jelenleg ezek a legfontosabb kérdések, amik foglalkoztatnak.
– Részletezné a program elemeit?
– A megvalósult részei e programnak a következők: van egy új honlapunk, mely bár még fejlesztésre vár, nagyban hozzájárult az új arculat kialakításához. Ezen kívül a médiumokkal való kapcsolat is rendkívül fontos. A kortárs irodalomnak a médiában való aktív jelenléte egy új célkitűzés, amelynek megvalósulásán dolgozunk. Továbbá, fontosnak tartom, hogy lépjünk ki a székház falai közül és próbáljunk közvetlenül is elérni a potenciális közönségünkhöz. Így neveztünk be idén a Művészetek Völgyébe is gazdag programmal. Ennek a nyitásnak fontos eleme, hogy a Múzeumok Éjszakájára is különböző rendezvényekkel készültünk.
Májusban részt vettünk a Nagy László Emléktúrán, az emlékház udvarán zenei és irodalmi programokkal szórakoztattuk az érdeklődőket, nem utolsósorban gyűjtést szerveztünk a vörösiszap-károsult települések javára.
– Mennyiben támogatja Önöket a hazai politika?
– A kultúrpolitika biztosított minket a támogatásáról. A tisztújító közgyűlésünkön jelen volt a Nemzeti Erőforrás Minisztériumából Réthelyi Miklós miniszter úr, Tarlós István főpolgármester, valamint Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke. Nincsenek túl nagy illúzióim, mindazonáltal bízom abban, hogy mégis konkrétumokká lehet váltani az ígéreteket. Egyelőre az a helyzet, hogy mialatt a mi programunk lépésről lépésre megvalósulni látszik, a kormány részéről még nem teljesültek az ígéretek.
– Politikailag még mindig ugyanolyan megosztott az írótársadalom ?
– Én a tagság szakmai és egzisztenciális dolgaival foglalkozom. Mivel több, mint 900 tagról beszélünk, különféle politikai ízlés találkozik itt, amivel nekem nem tisztem foglalkozni. Az én feladatom az érdekképviselet megerősítése a hagyományok és a megújulás jegyében. Nem gond, ha egyszerre több írószervezet dolgozik hazánkban, de a legfontosabb kérdésekben konszenzusra kell jutnunk.
– Köszönöm szépen az interjút.