Close

Matolcsy: elérte pénzügyi céljait a magyar elnökség

Elérte azokat a céljait az Európai Unió e hónap végén leköszönő magyar elnöksége, amelyeket az uniós gazdasági kormányzás kiépítése, a pénzügyi szabályozási keret erősítése, valamint az úgynevezett európai szemeszter elindítása területén tűzött maga elé – értékelte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Luxembourgban, az EU-tagországok pénzügyminisztereinek találkozóját követő sajtótájékoztatón. Hozzátette: az Európai Parlamentben még hátravan annak a hat jogszabályból álló javaslatcsomagnak a jóváhagyása, amely az újabb gazdasági válságok megelőzését vagy enyhítését szolgálja.

Ez is közelebb került ugyanakkor azzal, hogy a miniszteri tanács most jóváhagyta a magyar elnökség kompromisszumos javaslatait, amelyek egymáshoz közelítik az uniós intézmények álláspontját.
A hétfői tanácskozás fontos eredményei között említette Matolcsy György azt is, hogy a pénzügyminiszterek jóváhagyták az Európai Bizottság tagországoknak szóló ajánlásait, és ennek köszönhetően az állam- és kormányfők csütörtöki és pénteki találkozóján – a terveknek megfelelően – lezárulhat az európai szemeszter néven bevezetett új koordinációs mechanizmus tervezési része.
A luxembourgi sajtótájékoztatón az Európai Bizottság képviselői – Olli Rehn pénzügyi és Michel Barnier belső piaci biztos – méltatták a magyar elnökség munkáját, és a két intézmény közötti együttműködést.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top