Close

A Duna-stratégiához kapcsolódó festménykiállítás nyílt az Európai Parlamentben

Duna-menti szín-játék címmel nyílt festmény- és fotókiállítás kedden az Európai Parlament brüsszeli épületében Deutsch Tamás (Fidesz) és a szlovákiai magyar Mészáros Alajos (Magyar Koalíció Pártja) képviselők szervezésében.

 

    A tárlaton a szlovákiai Nagy József, Dolán György, Szentpétery Ádám és Balázs István témába vágó alkotásait tekinthették meg az európai parlamenti képviselők.
    A megnyitón jelen volt Győri Enikő, az európai uniós ügyekért felelős államtitkár is, aki beszédében egyebek között azt hangsúlyozta, hogy az EU a magyar elnökség irányítása alatt most fogja elfogadni a térség összehangolt fejlesztését célzó Duna-stratégiáját.
    Felhívta a figyelmet a Duna sokszínű művészi ábrázolására is, úgy vélve, hogy a folyó esetében jelenleg leginkább a tisztaság színének tartott zöldet igyekeznek hangsúlyozni.
    Deutsch Tamás azt emelte ki, hogy Európa legnagyobb folyójaként a Duna az európai országok és emberek közti együttműködés élő szimbóluma, amely az érintett országok kölcsönös függőségét is példázza. A Duna-stratégia egyensúlyt kíván biztosítani gazdasági fejlődés és környezetvédelem, megújulás és megőrzés, újítás és hagyomány, valamint tisztességes verseny és társadalmi felelősség között – fejtette ki.
    Mészáros Alajos arról beszélt, hogy a Duna ma integráló szerepet játszik, a kultúra, művészet, politika, gazdaság révén összekapcsolja Európa különböző régióit.
    A kiállítás megnyitóján idősebb és ifjabb Reiter István kettősének hegedűmuzsikáját hallgathatták, továbbá felvidéki és magyarországi borokat kóstolhattak az érdeklődők.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top