Close

A Fidesz harcot hirdetett

Az elmúlt esztendőben sokan csodálkoztak azon, hogy a magyar választók hogyan adhattak egyetlen politikai erő kezébe ilyen mértékű felhatalmazást, és a kedélyek még ma sem nyugszanak – mondta Lázár János a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője napirend előtti felszólalásában hétfőn.

Sokan nem értették meg, hogy a magyar választópolgárok elvesztették bizalmukat a régi hatalmat gyakorlókban, aminek az egyik oka az, hogy akik korábban bizalmat kaptak és hatalmat gyakoroltak az országban nyolc éven keresztül, büntethetetlenek voltak. Kialakult az emberekben egy olyan érzés, hogy aki politikus, az szabadon lophat, csalhat, hazudhat, tettének semmiféle következménye nem lesz – szögezte le Lázár.

A Fidesz-MPSZ alkotmányügyi bizottságban dolgozó képviselői néhány napja benyújtottak egy törvényjavaslat-csomagot, amely a közélet tisztasága és a büntetőeljárások gyorsítása céljából született meg – tette hozzá. Ez a törvényjavaslat annak a próbája, hogy akik ma itt ülnek, merik-e a politikusokra vonatkozó eljárási szabályokat megváltoztatni. Van-e a mai politikai elitben annyi bátorság, hogy szigorítsa a politikusokra vonatkozó büntetőeljárások föltételeit? Vagy a mostani politikai elit cinkosává válik az elmúlt nyolc évben hatalmat gyakorlóknak? – tette fel a kérdést a politikus.

A közbizalom visszaállítása, a korrupció ellenes valódi küzdelem a tétje a jelenlegi javaslat elfogadásának, amelyben a Fidesz az összes parlamenti képviselőre számít – hangsúlyozta a frakcióvezető.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top