Close

Melegfelvonulás – Fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség

Fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozást rendelt el a rendőrség a fővárosban a szombati Budapest Pride 2011 elnevezésű rendezvénnyel összefüggésben. A Hősök teréről induló melegfelvonulás ellen több ellendemonstrációt is tartanak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI érdeklődésére pénteken elmondta: péntek este hat órától szombat éjfélig forgalmirend-változást, megállási és parkolási tilalmat vezetnek be a felvonulás útvonalán a Hősök tere és az Alkotmány utca között. Azokat az autókat, amelyeket tulajdonosaik nem visznek el, a rendőrség elszállítja – közölte Horváth Katalin Fanni.
A múlt vasárnap kezdődött Budapest Pride elnevezésű leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) film- és kulturális fesztivál részeként szerveződő szombati meleg méltóság menetének biztosítására „megfelelő létszámmal” készül a rendőrség – mondta a BRFK szóvivője, hozzátéve, Budapest területére fokozott rendőri ellenőrzést vezetnek be. Így bárkit igazoltathatnak, ruházatát, csomagjait átvizsgálhatják azért, hogy bármiféle jogellenes cselekményt megelőzzenek, illetve megakadályozzanak.
A melegfelvonulás ellen – amely a Hősök terétől indul, és a menet részvevői az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky úton, egészen az Alkotmány utca torkolatáig sétálnak – több ellendemonstrációt is bejelentettek, ezeket a rendőrség szintén a megfelelő létszámmal fogja biztosítani – közölte a szóvivő.
Horváth Katalin Fanni arra is felhívta a figyelmet, hogy a felvonuláson részt vevők magatartása nem lehet közerkölcs- vagy közszeméremsértő. Ha a helyszínen a rendőrség ilyet tapasztal, fel fogja szólítani a szervezőket arra, hogy azonnal intézkedjenek a jogellenes magatartás abbahagyásáért, és ha a figyelmeztetésnek nem tesznek eleget, a rendőrség törvényes eszközökkel fel fog lépni a rend fenntartása érdekében – tette hozzá.
A rendőrség a menet idejére szombaton 15 órától 18 óráig lezárja a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között, az Andrássy utat a Kodály körönd és a Hősök tere között.
Arra a kérdésre, hogy a meleg méltóság menetének biztosításra kordonokat állítanak-e, a BRFK szóvivője nem kívánt válaszolni.
Az Amnesty International (AI) korábbi közlése szerint levelet írtak a belügyminiszternek, a főpolgármesternek és a budapesti rendőrfőkapitánynak, arra kérve őket: tegyenek meg mindent azért, hogy mindenki számára megkülönböztetés nélkül biztosítsák a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadságát.
A meleg büszkeség napja (Gay Pride Day) a melegmozgalom kezdeteként számon tartott 1969-es New York-i Stonewall-lázadásnak állít emléket, amikor egy melegklub látogatói megelégelték a hatóságok állandó zaklatásait, és szembeszálltak a rendőrséggel. A parádésorozattá vált emlékmenetet ma már a világ sok nagyvárosában megrendezik.
A magyarországi melegfelvonulást a korábbi években szélsőségesek zavarták meg: gyalázták a felvonulókat, majd kövekkel és sörösüvegekkel támadtak a rendőrökre, és bántalmaztak külföldi állampolgárokat is.
A múlt évi felvonulást az ellentüntetők miatt lerövidített útvonalon tartották meg; a rendezvény rendbontás nélkül ért véget.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top