Close

A Médiatanács a felnőtt tartalmak korlátozásán dolgozik

Elfogadott egy ajánlat-tervezetet a Médiatanács a felnőtt tartalmak műszaki korlátozásáról. Tájékoztatásuk szerint ennek célja, hogy ezzel is elősegítsék a kiskorúak védelmét. Közleményükből a korlátozást érintő konkrétumok nem derülnek ki.

Idén január óta zajlik az előkészítése annak a médiatanácsi ajánlásnak, amelynek célja, hogy a kiskorúak védelme érdekében a felnőtt tartalmakhoz való hozzáférést ajánlás formájában szabályozzák. A médiatörvény szerint ugyanis ilyen tartalom csak akkor jeleníthető meg, ha az elérését valamilyen hatékony műszaki megoldással korlátozzák.

A szakemberek már korábban egyeztettek az érintett szolgáltatókkal és az érdekeltekkel arról, hogy a jelenlegi gyakorlat szerint milyen gyermekvédelmi megoldásokat alkalmaznak és milyen további lehetőségek vannak. A szakértők külföldi példákat is figyelemébe véve dolgozták ki az alternatív javaslatokat azokra a lehetséges műszaki megoldásokra, amelyek kizárják vagy korlátozzák, hogy a gyerekek elérjék ezeket a tartalmakat.

A Médiatanács úgy döntött, hogy az ajánlásaikat további egyeztetésre bocsátják az érintettekkel és a beérkezett észrevételek alapján véglegesítik azt.

A Médiatanács azt is közölte, hogy jövő héten zárulhat le véglegesen a még az ORTT által korábban kiírt rádiós frekvenciapályázatok elbírálása. Szerdán egyébként hat frekvencia ügyében született döntés.

-Független Hírügynökség-

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top