Close

Defibrillátorokat vásárolt a környei önkormányzat

1,6 millió forint értékben vásárolt két hordozható defibrillátort a környei önkormányzat, így már mindkét háziorvos, s a gyermekorvos is rendelkezik modern életmentő berendezéssel. A készülékeket Beke László polgármester adta át dr. Árendás József háziorvos és dr. Bogád Judit gyermekorvosnak.

A készülékeket eredetileg pályázati támogatással kívánta beszerezni a helyhatóság, de a forrást befagyasztották, ezért döntöttek az önerős fejlesztés mellett.

A környei képviselő-testület tavaly júniusban határozott egy egészségügyi eszközfejlesztést célzó pályázat benyújtásáról. A feltételek között szerepelt, hogy a különböző berendezések beszerzéséhez 40 százalékos támogatás nyerhető el, a fennmaradó összeget az önkormányzat biztosítja, s legkevesebb 2,5 milliós értékű beszerzési tervet kell benyújtani. A szakterületek, praxisok igényeinek összeállításakor prioritást élvezett két hordozható defibrillátor, mivel a Szent Rókus Rendelő egy több mint tíz éves készülékkel rendelkezett, modernebb kivitelű csupán az 1-es számú háziorvosi körzetben állt rendelkezésre.

A készülék nem szerepel a kötelezően biztosítandó minimum feltételek között, ám a környei önkormányzat az orvosokkal egyetértésben úgy vélekedett, hogy elengedhetetlen a megléte. Dr. Árendás József nevéhez az eltelt évek során három sikeres újraélesztés fűződik, idén február 27-én pedig dr. Bublovics Péter háziorvost riasztották egy 60 éves férfihez a Tatai utcába. Az orvos a telefonban ismertetett panaszok alapján infarktusra gyanakodott, ezért már a hordozható defibrillátorral érkezett percek alatt a helyszínre.

Az EKG igazolta gyanúját: a 60 éves férfi hiper akut szívinfarktust kapott. A háziorvos azonnal értesítette a mentőszolgálatot, de mivel nem volt szabad eset kocsi, mentőhelikopter indult a betegért.

Közben az infarktus szövődményeként kamrafibrilláció lépett fel, azaz, beállt a klinikai halál. A defibrillátor nélkül dr. Bublovics Péter csupán tehetetlenül várhatta volna a helikopter megérkezését. A kamrafibrilláció ugyanis csak a néhány percen belül leadott elektromos ütéssel szüntethető meg, ha erre nem kerül sor, a halál perceken belül bekövetkezik. Így azonban sikeresen megmentette a beteg életét, s a mentőhelikopter személyzetének végül „csak” a Budapestre szállítás maradt feladatul.

Az egészségügyi berendezések beszerzését támogató pályázati forrást időközben befagyasztották, az újabb sikeres életmentést követően ezért a képviselő-testület úgy határozott, hogy költségvetése terhére megvásárolja a két, egyenként 800 ezer forint értékű berendezést, melyek kijelzőjén EKG-görbe is megjeleníthető.

A készülékeket pénteken Beke László polgármester adta át dr. Árendás József háziorvos és dr. Bogád Judit gyermekorvos számára, azt kívánva, hogy használatára lehetőleg ne kerüljön sor, vagy ha igen, akkor csak sikeres életmentés fűződjön hozzá.

Forrás: www.onkornet.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top