Close

Szanyi Tibor: Magyarország nem válhat Orbán Viktor királyságává

„Ekkorát magyar kormány még nem égett az európai porondon”.

Szanyi Tibor szerint a szocialisták nem tűrik, hogy Orbán Viktor „saját kis királyságává, szemétdombbá”, vagy – mint a kormányfő szavaival élve fogalmazott – „disznóóllá változtassa a hazánkat”.

Az MSZP elnökségi tagja pártja Munkás- és érdekképviseleti tagozatának vasárnap Budapesten rendezett ülésén azt mondta: Orbán Viktor „ájtatoskodó, bizánci gondolkodásmódba forduló”, a gazdaságot ellehetetlenítő, és az „országot szétrabló kormányzási manőverbe fogott”. Szanyi Tibor szerint ennek a politikának az a következménye, hogy egy időre eldőlni látszik az a vita, hogy Magyarország „a Balkán legészakibb részéhez”, vagy „Dél-Skandináviához” tartozik-e. Megítélése szerint: a miniszterelnök frontális támadást indított az európai értékek ellen, ami a sajtószabadsághoz való hozzáállásában érhető tetten a legkönnyebben. A szocialista parlamenti képviselő szerint a kabinetnek európai nyomásra ugyan „szégyenszemre” visszakoznia kellett a médiatörvény néhány pontján, de úgy látja, ebben a kérdésben „Európa sem volt egy mindenen áthatoló erő”, vagyis „még mindig kimondható, hogy Magyarországon fojtogatják a sajtószabadságot”.

Szanyi Tibor aláhúzta, a magyar kormány „belefulladt” az Európai Unió soros elnökségével járó, alapvetően protokolláris jellegű feladatokba is. A politikus úgy fogalmazott, ez a fél év a „magyar történelem fekete lapjaira” kerül majd, hiszen – fogalmazott – „ekkorát magyar kormány még nem égett az európai porondon”. A politikus emlékeztetett: a kormány korábban négy területen kívánta előremozdítani az unió munkáját, ám ezzel szemben eddig egyetlen témában sem tud, „még csak minimális eredményeket sem” felmutatni.

Szanyi Tibor kijelentette: a magyar elnökség kezéből „még a karmesteri pálca is kihullott” a tagországok közötti gazdasági kohézió erősítésének ügyében, a francia elnök és a német kancellár ugyanis „nemes egyszerűséggel hátat fordított annak a cirkusznak, amit Magyarország produkál az európai porondokon”, és még csak „látszat szereplőnek” sem hívják meg tárgyalásaikra. Hozzátette: Magyarország számára szintén fontos lett volna a Duna-menti együttműködés növelése, ám erről szerinte még csak nem is lehet hallani. Az európai romafelzárkóztatási programokról ugyan több szó esik, „de nem európai értelemben”, hanem azzal összefüggésben, hogy „van olyan település Magyarországon, ahol fél polgárháborús állapotban találjuk az ott lakókat, illetve az odavonuló szélsőségeseket” – mutatott rá a szocialista politikus.

Szanyi Tibor felsorolása szerint a kormány negyedik nagy vállalása a keleti partnerség szorosabbra fűzése volt, ezért az eredeti tervek szerint májusban „globális csúcsértekezletet” tartottak volna Magyarországon Hillary Clinton amerikai külügyminiszter jelenlétében. A szocialista politikus szerint azonban a „magyar kormány által uralt hangulatot” alkalmatlannak minősítették arra, hogy házigazdája legyen egy ilyen rendezvénynek, ezért a találkozót az unió következő elnökségét betöltő Lengyelországban tartják meg.

Forrás: www.mszp.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top