Close

Z. Kárpát Dániel: Egyesek sportot űznek a magzatgyilkosságokból

– Ortodoxiát, az abortusz betiltását kiáltják a világba a balliberálisok az abortusztörvény Jobbik által benyújtott módosítása után. Mit változtatnának a jelenlegi szabályozáson?

– Szó sincs elvakultságról, sőt, egyes nyugat-európai országokban sokkal súlyosabb magzatvédelmi szabályozással találkozni. Javaslatunk elsősorban azt célozza meg, hogy változtassunk a jelenlegi, népesedési katasztrófát is okozó jelenségen: az abortuszokat tömegek tekintik egyenértékűnek egy egyszerű fogászait kezeléssel…

 

– Abortuszt ma szinte bárki végeztethet, aki súlyos válsághelyzetre hivatkozik. Ellenőrzi bárki azt, hogy valóban fennáll-e ez az indok?

– Jelen pillanatban ez „önbevalló” alapon működik, ami sajnos lehetővé teszi azt, hogy egyesek „sportot űzzenek” a magzatgyilkosságokból, és a ma divatos „buliéletforma” következtében indokolatlanul veszélyeztesse saját egészségét, majd pedig jövőbeni gyermekvállalási esélyeit. Napjainkban már így is minden ötödik pár meddő, azaz minden ötödik gyermek nem, vagy csak óriási küzdelmek árán születik meg.

– Az egyik vallásos orvosi csoport egyik munkatársa úgy becsülte, hogy hazánkban az abortuszok 97 százalékát a súlyos válsághelyzetre hivatkozva hajtatják végre. Ennek némileg ellentmond, hogy a statisztika szerint a legtöbb magzatelhajtást a közép-magyarországi régióban élő nők végeztetik, pedig itt a legmagasabb az országban a bruttó átlagkereset. A halmozottan hátrányos helyzetű Borsod és az Ormánság is csak harmadik illetve ötödik az abortuszok száma tekintetében a régiók között.

– A statisztikai adatok beszédesek, ugyanakkor két egyértelmű következtetést le kell vonni belőlük. Egyrészt a cigányság tömbösödése azzal párhuzamosan erősödik, ahogy a magyarság többségi tagjainak lélekszáma fogyatkozik. Másrészt az abortuszok száma bár látszólag és helyenként fogy, ennek egyik oka már az, hogy már látványosan kevesebb a szülőképes korú nő, mint évtizedekkel ezelőtt.

– Milyen eszközei vannak a politikának a házasság intézményének megerősítésére, hiszen a KSH adatai szerint a házasságban élő nők körében fele annyi az abortusz, mint a házasságon kívül élők között?

– Ez évtizedek óta tabuként kezelt kérdés. A válaszom talán meglepő lesz: a politika talán csak a szemléletváltásban tud segíteni, a kukába való médiatörvényben például indokolt lett volna támogatni a főműsoridőben történő, a családok értékeit bemutató felvilágosítást, szemben a „szinglikultúrával”. Éppen ezért azt mondom, és meglepve látom, hogy az össznemzeti nyomor fordít bennünket leginkább szeretteink felé, hiszen egy olyan világban, ahol nehéz megszerezni az anyagi javakat, az erős ember óhatatlanul embertársai és a szellemi értékek felé fordul – s nem a kocsmák irányába indul.

– Mi az oka annak, hogy az iskolázatlan réteg körében ritkább a magzatelhajtás, szemben az érettségizettekkel?

– Ez társadalmi mélypszichológiai kérdés. Még a roncstársadalom egyes rétegeiben is erősebb az utódlás ösztöne, mint az ún. civilizáltabb csoportok soraiban. A gépesített, globális futószalag láthatóan olyan ügyesen verte szét a család intézményét, hogy egy magyar polgár minél jobban hozzáfér a luxusnak kikiáltott cikkekhez és karrierlehetőségekhez, annál inkább hajlamos feláldozni a gyermekvállalást a látszólag könnyebb életért. Márpedig utóbbi körbe nagyobb eséllyel tartozik az érettségizett, majd diplomás magyar.

– Meg felelő irányba lépett a kormányzat a családtámogatási rendszer, az adózás átalakításával annak érdekében, hogy az ország kikecmeregjen a demográfiai csapdából? Ugyancsak a statisztikai adatokra hivatkozva kijelenthetjük, hogy nagyjából ugyanannyian, évente 11 ezren akadályozzák meg első, illetve két meglévő mellé harmadik gyermekük megszületését hazánkban.

– A népesedési katasztrófát megállítani kívánt intézkedések semmilyen érdemi hatással nem jártak. A Jobbik kész megoldási csomagját, a szülőtámogatási életjáradékot, a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfájának nullázását, az anyák számára kialakítandó rugalmas munkahelyek és a kihalt tanyavilág benépesítésének lehetősége csak és kizárólag a Jobbik Népesedési Munkacsoportja részéről hangzottak el.

jobbik.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top