Close

Flyleaf – a keresztény tagokból alakult rockzenekar

Kevesen tudják, de hithű keresztény tagokból áll a Magyarországon is ismert Flyleaf nevű együttes. A texasi zenekar 2005-ben platinalemezzel debütált.

Az elmúlt években a könnyűzene megkerülhetetlen tényezőjévé vált a Flyleaf (Szálló levelek) nevű texasi zenekar – írja a mindennapi.hu videobetétekkel illusztrált cikkében. Az öttagú együttes zenéje és szövegei markánsan jelenítik meg azt a szándékot, hogy a jelen kihívásaira is lehetséges keresztény válaszokat adni, s ennek megfelelően élni. A szerzők úgy vélik, hogy a fiatalok elsősorban folyamatos bírálatok és képmutató megjegyzések formájában találkoznak a kereszténységgel, ezért úgy döntöttek, hogy dalaikkal próbálják megmutatni Isten igazi arcát.

A 2005-ben debütáló Flyleaf című albumuk bombaként robbant a tengerentúlon: platinalemez lett, ami a korlátlan letöltések korában – ráadásul egy bemutatkozó zenekartól – húzós teljesítmény. Dalaik az alternatív rock és a post grunge jellegzetességeit hordozzák, nyersebb, karcosabb hangzással átitatva. Az énekesnő, Lacey Mosely hangja a zenekar igazi ereje, amely annyira egyedi, hogy a rádiókból és az internetről hömpölygő zeneáradatban is könnyen felismerhető.

A Flyleaf különleges szövegeivel is megalapozta hírnevét. Az I’m sorry című daluk például Krisztus megváltó szeretetét hangsúlyozza, a Perfect pedig a második korintusi levél (12:9) fejezetének tart tükröt. Az első albumukon található Cassie című daluk egy 17 éves lány a koloradói Columbine középiskolában 1999-ben történt mészárlás során bekövetkező tragikus halálának állít emléket. Cassie-re fegyvert fogtak, s csak annyit kérdeztek tőle: hisz-e Istenben. Ő igent mondott, mire fejbe lőtték. „Do you believe in God/Written on the bullet/Say yes to pull the trigger” – énekli Mosley.

A tavalyelőtt az afganisztáni Bagram repülőtéren az ott állomásozó amerikai csapatok előtt fellépő Flyleaf tagjai folyamatosan tartják a kapcsolatot a közönséggel blogbejegyzések és videó-üzenetek formájában. „Ezen a világon mindenki értékes, ezért megmutatjuk az embereknek, hogy ők értéket képviselnek” – fejtették ki egy interjúban nemrég.

Vallásosságukról az együttes tagjai egy blogbejegyzésükben elárulták, hogy – noha mindannyian hithű keresztények – nem tekintik magukat keresztény zenekarnak, mivel helytelennek tartanák Jézus nevét felhasználni a hírnév növelése vagy a lemez- eladások érdekében. Ugyanakkor Lacey Mosely szívesen nyilatkozik igencsak durva tinédzserévei után bekövetkező megtéréséről.
 
A Flyleaf tavaly jelentkezett utoljára a Memento Mori című lemezzel. Keresztény eszmeiségű szövegeiket John Eldredge amerikai író Wild at Heart című önsegítő könyve ihlette. A bónusz számokkal együtt közel húsz dalt hallgatva azonban felmerül: kevesebb több lett volna, sok dalból felesleges erőlködés érződik.
mindennapi.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top