Close

Megkezdődött az egészségügyi intézmények területi integrációja

Az egészségügyi intézmények területi integrációja már folyamatban van, a nagytérségi egészségügyi szervezés is elindult, a fővárosban pedig akár már az év végéig megvalósulhat az önkormányzati működtetésű intézmények integrációja; erről Pesti Imre, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője és Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója beszélt egy rendezvényen.

Pesti Imre elmondta, a tavaly év végén létrehozott Budapest Egészségközpont Zrt., amely már megkezdte működését, feladata, hogy bizonyos tennivalókat központosítson, és egyfajta integráció elinduljon. A tervek szerint az év végére megvalósulhat a főváros által működtetett egészségügyi intézmények integrációja – mondta.

Ezzel az átszervezéssel Pesti Imre szerint alkalmasabbá teszik a főváros kórházait, egy racionálisabb ellátásra, illetve arra, hogy az ágazati átalakításból fakadó, akár többletfeladatokat is el tudjanak látni.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top