Close

Jelentősen nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága

belviz
Az elmúlt 24 óra csapadékos időjárása és az olvadás következtében jelentősen nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén, ahol már több mint 400 négyzetkilométer áll víz alatt.
 

Az igazgatóság területén hullott, helyenként 27 milliméternél is több csapadék és az olvadás egy nap alatt 20 négyzetkilométerrel növelte a belvízzel elöntött területek nagyságát, aminek csaknem a fele vetés és szántó. Az igazgatóság területén mind a 12 védelmi szakaszon továbbra is belvízvédelmi készültség van – közölte Bara Sándor védelemvezető vasárnap.
A védekezésben az elmúlt 24 órában 187-en vettek részt, szivattyúkkal mintegy 4,2 millió köbméter belvizet emeltek át befogadókba.
A legmagasabb, harmadfokú belvízvédelmi készültség van érvényben a Berettyó-alsó, a Kálló és az Alsó-Nyírvíz-Nagy-éri belvízvédelmi szakaszokon, míg másodfokú a három tiszai szakaszon, a Kadarcs-Karácsonyfokin, a Kösely két szakaszán, a Hamvas-Sárrétin, a Berettyó-felsőn és az Alsó-Nyírvíz-Kati-érin – közölte a védelemvezető.
Az elmúlt csaknem két hét fagyos és csapadékmentes időjárása miatt a 380-390 négyzetkilométernyi elöntött terület nagysága nem változott jelentősen, a szivattyútelepeik naponta mintegy 4 millió köbméter vizet emeltek át befogadókba.
MTI – gondola.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások:
Shares
scroll to top