Close

Stílszerű befejezés: suttyomban végzi ki a Fidesz a Költségvetési Tanácsot

Egy egészségügyi (!) törvényjavaslathoz frissen benyújtott módosító indítvánnyal a Fidesz a rá jellemző módon zárja le az őszi ülésszak egyik legszégyenletesebb politikai színjátékát.
 

Annak érdekében, hogy a közpénzügyek független őreként működő intézmény már idén abbahagyja a kormány számára kellemetlen tényfeltáró és elemző munkát, a Fidesz most kimondaná: a Tanács köztársasági elnök által jelölt tagjának megbízatása már 2010. december 31-én lejár. A módszer kisstílű, a sietség abszurd és elfogadhatatlan. Mint ismeretes, a Munka Törvénykönyvének kapkodva végrehajtott módosításával a Fidesznek már sikerült elérnie, hogy ne kelljen csoportos leépítést alkalmazni a Tanácsnál – így tud ugyanis a kormány a legkényelmesebben megszabadulni a „kellemetlenkedő” szakemberektől.
Az LMP szerint a megszűnő Költségvetési Tanács hivatalához hasonló szakmai műhelyre elemi szüksége van a kormányt ellenőrző Országgyűlésnek és minden közügyek iránt érdeklődő állampolgárnak. Ezért az LMP vállalja, hogy lehetőségeihez mérten hozzájárul majd a Tanács valamilyen formában történő újraalapításához.
Scheiring Gábor
Az LMP gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top