Close

Nyitrai: Pontot tettünk a biznisz-adatkezelés végére

A jövőben kizárólag az állam tarthatja nyilván a kiemelt jelentőséggel bíró közérdekű és személyes adatokat, ennek akadályozása pedig akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lesz. A döntéssel az állam a biztonság megteremtése mellett milliárdokat spórol.
 

 
Hétfőn a képviselők 313 igen és 52 nem szavazattal fogadták el a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit, míg a további paragrafusokat 316 igen és 50 nem szavazat mellett léptették hatályba.
Az elfogadott javaslat szerint a nemzeti adatvagyon fogalma azon adatfajtákra terjed ki, amelyek hozzáférhetőségének védelméhez kiemelt közérdek fűződik, vagy azt az „adatalanyok” alapjogainak védelme indokolja.
Az új törvény biztosítja, hogy az állampolgárok és a vállalkozások adatait a jövőben csak az állam, vagy az állam száz százalékos tulajdonában álló társaság kezelheti csak. Vagyis megszűnik az a tűrhetetlen állapot, hogy privát cégek állami nyilvántartásokat kezelnek, ahogy az például megtörtént az egészségügyi, a bűnügyi, és a lakcímadatok nyilvántartása esetében.
Dr. Nyitrai Zsolt, az NFM infokommunikációs államtitkára elmondta: „pontot tettünk a biznisz-adatkezelés végére, és külön örülök annak, hogy a kormánytöbbség kétharmados többségénél jóval nagyobb támogatottságot élvezett ez a törvény. Ez azt mutatja, egy igazi, pártokon túlnyúló nemzeti ügyet sikerült megoldanunk, törvényileg garantáljuk az adatkezelés biztonságát, nem mellesleg milliárdokat spóroltunk meg az adófizetőknek”.
(fidesz.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top