Close

Putyin óvná a WikiLeaks alapítóját

Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök december 9-én csütörtökön Franciországban hivatalos vizit során találkozott a francia kormányfővel, Francois Fillonnal. A sajtókonferencia során Putyin kommentálta az elmúlt napok hírbotrányát is, a WikiLeaks alapítójának, Julien Assange-nak a letartóztatását.
 

Ha már demokrácia, akkor annak teljesnek kell lennie. Ha teljes lenne, akkor vajon miért tették börtönbe az Assange urat? Ez maguknak a demokrácia? – mondta Putyin a maga szokásos ironikus stílusában.
A WikiLeaks Oroszországra vonatkozó dokumentumokat is publikált – többek között diplomáciai iratokat, amelyekben a Putyin-Medvegyev tandemet Batmanhez és Robinhoz hasonlították, jellemezték az orosz belpolitikai viszonyokat, és beszámoltak a 2008-as orosz-grúz háborúról is.
Putyin előtt egyébként már az orosz elnök, Dmitrij Medvegyev is kommentálta Assange letartóztatását – Medvegyev szerint Assange tevékenysége Nobel-díjat érdemelne. Kremlnek úgy tűnik most kapóra jött a WikiLeaks alapítója körüli botrány, és mind az USA, mind az Európai Unió szemére vetheti, hogy bizony nem csak Oroszországban vannak gondok a demokráciával.
Kitekintő-gondola.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások:
Shares
scroll to top