Close

Kovács Tamás: nem falaztam Gyurcsánynak

Cáfolta és felháborítónak nevezte a leköszönő legfőbb ügyész a Klubrádióban, hogy falazott volna Gyurcsány Ferenc volt kormányfőnek. A rádió internetes oldalán az olvasható, hogy Kovács Tamács a Szabad Sáv című műsorban közölte: a sukorói telekcsere ügyében az ő asztalára nem került ezzel kapcsolatban semmi, ha került volna, döntött volna. Elmondta, ahhoz, hogy hozzá kerüljön egy országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelem, több asztalon is meg kell fordulnia.
 

A cikk emlékeztetett, korábban Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos beszélt arról, hogy hetek óta Kovács Tamás előtt van a Gyurcsány Ferenc ellen tett feljelentés, illetve a volt miniszterelnök ellen indítandó büntetőjogi eljárás ügye, de a legfőbb ügyész nem hajlandó lépni.
Kovács Tamás arról is beszélt, hogy támogatja az ügyészségi törvény módosításait. Emlékeztetett, ő már 2007-ben megírta, hogy jobb lenne, ha a legfőbb ügyész nem lenne interpellálható, csak kérdést lehetne neki feltenni a parlamentben. Emellett azt is leírta, hogy üdvözölné, ha csak kétharmados támogatással lehetne megválasztani a közvádlót és csak az ügyészek közül. Javasolta azt is, hogy ne lehessen újraválasztani a legfőbb ügyészt, ám ezt nem fogadta meg a Fidesz.
Kovács Tamás szerint az interpellálhatóságot azért volt jó megszüntetni, mert a legfőbb ügyész nem politizálhat, nem lehet párt tagja, nem szereplője a politikának. Viszont, ha hetente interpellálják, azzá válik. Azt viszont támogatja Kovács Tamás, hogy kérdést lehessen feltenni a legfőbb ügyésznek.
A büntető törvénykönyv módosításával kapcsolatban azt mondta: a büntetéstételek emelésével és szigorításával nem ért egyet, szerinte a meglévő jogszabályokat kell jól alkalmazni, hiszen azok keretei „bőven nincsenek kihasználva” – ismerteti a Klubrádió honlapja.
Kovács Tamás mandátuma 70. életévének betöltésével december 13-án jár le. Utódjává Polt Pétert választotta meg az Országgyűlés december 6-án.
MTI-godola.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top