Close

Roma fiatalokkal szerettetik meg a rendőrséget

Rendészeti programot indított roma fiataloknak az Európai Roma Rendvédelmi Bajtársi Közhasznú Egyesület (ERRBKE); az egyéves program során Magyarország keleti régióiban élő hátrányos helyzetű cigány fiatalok számára nyújtanak bűnmegelőzési, rendészeti és szabadidős foglalkozásokat – közölték a program elindítói hétfőn Budapesten.
 

 
Hatala József országos rendőrfőkapitány a programot bemutató rendezvényen közölte: minden olyan kezdeményezést támogatnak, amelyek helyzetbe kívánja hozni azokat a fiatalokat, akik érdeklődnek a rendőri hivatás iránt. 
Emlékeztetett: Szent István a fiához, Imre herceghez intézett intelmeiben azt írta, hogy az egykultúrájú ország gyenge. Ennek alapján mondhatjuk, hogy az egykultúrájú rendvédelmi szerv is erőtlen és gyenge – jelentette ki Hatala József.
Hangsúlyozta: integrálni kell a különböző kultúrájú fiatalokat a rendvédelmi szervek állományaiba.
Hatala József szavai szerint a rendőrség hosszú évek óta igyekszik segítséget nyújtani a roma fiataloknak a rendőri pálya eléréséhez. Ennek érdekében 2010-ben pályázatok révén hatvankét roma középiskolással kötöttek megállapodást, továbbá négy, felsőoktatásban tanuló roma fiatal válhat rendőrtisztté a rendőrséggel kötött szerződésnek köszönhetően. Rendkívül fontos, hogy a rendőrség tagjai között legyen olyanok, akik ismerik és megértik a roma közösségek kulturális hagyományait – jegyezte meg.
Boda József, az ERRBKE tiszteletbeli elnöke elmondta, „A jövő nemzedéke mi vagyunk” című programba cigány származású 10-14 év közötti fiatalokat vonnak be, aktivizálni szeretnék őket „a kortárs-segítés, az önismeret, a prevenció, a rendészet és a sport területén”.
Közlése szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jánkmajtison lévő Móricz Zsigmond általános iskola ad helyet az iskola utáni különböző foglalkozásoknak. A program várható eredményei, amellett, hogy „hatékony prevenciós és közösségépítő hatást fejtenek ki a fiatalokra, hangsúlyos üzeneteket küldhetnek a többségi társadalomnak, megcáfolva a cigánysághoz kapcsolódó negatív sztereotípiákat” – fogalmazott Boda József.
Makula György, az egyesület főtitkára arról beszélt: céljuk, hogy a fiatalokat kiragadják az esetlegesen rossz környezetből, értékrendet közvetítsenek és példát mutassanak arra: van kiút.
Fontos, hogy karrierlehetőségként a rendőrségi hivatásra is gondoljanak – jegyezte meg.
A kezdeményezést támogatja a Nyílt Társadalom Intézet, a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, illetve Nagy-Britannia, Hollandia és az Amerikai Egyesület Államok nagykövetsége. 
 
 STOP Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top