Close

Kövér ritkítaná a parlament üléseit

Meg kellene vizsgálni, hogy az állandó parlamenti belépővel rendelkező újságíróknak és szakértőknek valóban szüksége van-e erre a jogosultságra – nyilatkozta az InfoRádiónak Kövér László. Hozzátette, az üléstermen belüli rendről egyeztetni kíván az alelnökökkel. Az Országgyűlés elnöke arról is beszélt, hogy ritkítaná a plenáris üléseket.
 

 
Úgy tapasztalta a házelnök az elmúlt hónapokban, hogy nem csak a parlamenti ülésteremben van rendetlenség, hanem az épületen belül, a folyosókon sincsenek olyan szabályok, amelyek világossá és egyértelművé tennék, ki milyen céllal, illetve felhatalmazással tartózkodik ott.
Kiszúrni az „álszakértőket”
Kövér László a félreértések elkerülése végett hangsúlyozta, ez nem csak az újságírókra vonatkozik. Azt azonban megjegyezte, hogy több mint hétszáz magát a sajtó munkatársának nevező rendelkezik állandó belépővel, akiknek nyilvánvalóan csupán töredékük dolgozik a médiában, így igazából csak egy részüknek lehet szüksége erre a jogosultságra.
Érintettek az ügyben azok, akik „szakértőként” ki tudtak járni maguknak egy állandó belépőt a parlamentbe tán már be sem jutott párttól, illetve a lobbisták, akiknek így a mozgása ellenőrizhetetlen – tette hozzá.
Kevés eszköz a fegyelmezésre
Az Országgyűlés elnöke kiemelte: tiszteletben szeretné tartani a képviselők munkáját, hogy azt minél kulturáltabb, jobb körülmények között gyakorolhassák. Emellett Kövér László azt is szeretné elérni, hogy a politikusoknak csak akkor kelljen nyilatkozniuk bárkinek, ha arra felkészültek és vállalják a beszélgetést. Ebben az elnök várja a parlamenti képviselők együttműködését is.
Az üléstermen belüli fegyelemről Kövér László azt mondta: az utóbbi hetekben már szóban is próbált élni a fegyelmezés lehetőségével. Ugyanakkor, fűzte hozzá, nem szeretne ebben átlépni egy határt, hiszen amióta az országgyűlés formailag létezik, a képviselőktől megszokott a szabad vélemény- és érzelemnyilvánítás.
Nem is azzal van baj, hogy a képviselők bekiabálnak, vagy kifejezik tetszésüket, illetve nemtetszésüket, hanem ha ezt a rendzavarás szándékával teszik – mondta a házelnök.
Akadnak olyan képviselők, folytatta Kövér László, akiknek a nehezen elviselhető, állandó alapzajból is kihallatszik a hangjuk, de megemlíthetők itt a telefoncsörgések, vagy, hogy némely politikus összekeveri az üléstermet a büfével.
Ha pedig ilyesmit tapasztalnak a parlamenti karéjban helyet foglaló újságírók és vendéget, akkor vajon őket mi gátolja meg a hasonló viselkedésben – tette fel a kérdést az Országgyűlés elnöke.
Ennek megakadályozására azonban a házelnöknek nincs nagyobb eszköztára a figyelmeztetésen, illetve a felkérésen kívül – jegyezte meg Kövér László, aki az év végén szeretne az alelnökökkel megegyezni az egységes ülésvezetési elvekben.
Tehermentesítené a képviselőket
A plenáris ülések gyakoriságáról a házelnök úgy vélekedett: reménykedik, hogy a törvényalkotás mennyiségét tekintve világrekord számba menő teljesítményre a jövőben nem lesznek rákényszerítve. Hozzáfűzte: különösen az egyéni képviselők leterheltsége mellett ez a munkamódszer nem a legoptimálisabb.
Ezért Kövér László szerint ritkítani kellene az üléseket, legalábbis az olyanokat, amikor a T. Háznak határozatképesnek kell lennie. Jóllehet, ezzel ellentétben áll az ellenzék érdeke, vagyis, hogy ne szűkítsék a megszólalási lehetőségeiket az üléstermen belül – jegyezte meg a házelnök.
Hangsúlyozta viszont azt is: a mai médiaszerkezet mellett nem szükséges parlamenti felszólalás ahhoz, hogy egy ellenzéki politikus fölhívhassa a közvélemény figyelmét a saját álláspontjára.
Kövér László olyan kompromisszumra lát lehetőséget, amely tehermentesíti a parlamenti képviselőket, hiszen nem csak az Országgyűlésben, vagy a bizottságokban kell helyt állniuk, hanem a választókerületükben és a közélet más területein is. Ehhez adódik még felkészülés a törvényjavaslatok vitáira, és a családot, a magánéletet még nem is említettük – fejtette ki a házelnök.
Szerinte az lehetne a megoldás, hogy nem csökkentve az ellenzék napirend előtti felszólalási, kérdésfeltevési lehetőségeit, a határozathozatalokat ritkábban illesztenék a Ház munkájába.
Ezt ha nem is három, de kéthetes ülésezési renddel lehetne elérni, amelyben a parlamenten belüli és az egyéb közéleti munkának is meg lenne a helye – összegezte a politikus.
InfoRádió-gondola.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top